
Rejtélyes, 10 másodperces jelet fogott az emberiség az univerzum széléről
A tudósok teljesen ledöbbentek.
Szokatlan étrend rabja lett egy férfi. Elmondása szerint élvezetet lel abban, hogy nap mint nap élő bogarakat ehet, és nem tud leállni bizarr függőségével.
Nem hétköznapi függőség alakult ki egy férfinél, akinek étrendjének már szerves részét képezik az élő bogarak. Elmondása szerint meglehetősen élvezi, ahogy csiklandozzák a torkát az állatok, miközben rágja őket, így nem tud betelni velük.

Carlos rabja lett a bogarak evésének, és elmondása szerint kedvencei közé tartoznak a lisztkukacok. Azonban bizarr függőségének meg van az ára, ugyanis rengeteg ismerőse elidegenedett tőle. A férfi elárulta, hogy orvosai már többször is figyelmeztették, de egyszerűen nem tud velük betelni.
Egyszerűen csodálatosak. Úgy néznek ki, mint a tészta. Nem igazán küzdenek annyira, mint más rovarok
– mondta a My Strange Addiction (Örjítő szenvedélyek) című műsorban Carlos, akinek a kedvencei a lisztkukacok, mert a vajas pattogatott kukoricára hasonlít ízük.
A férfi hozzátette, hogy néhány más rovar, amit szeret, gyakran megcsípi, de a reakciójukat a móka részének tekinti.
Szokatlan függőségét azzal magyarázta, hogy meglehetősen szereti azt az érzést, amikor megeszi őket.
Valahogy élvezem azt a kis rajzást a számban... Imádom, ahogy csiklandozza a torkomat. Van benne egyfajta földes, vajas, bársonyos íz, mint a francia sajtoknál.
Carlos számára az egészben a legértékesebb rész az, amikor a bogarak szájában mozgolódnak.
Ezt semmilyen más ételből nem kapod meg, garantálom. Talán egy polipból, ha szerencséd van.
Carlos más ételeket is eszik, de az egészségügyi kockázatok ellenére a rovarokat részesíti előnyben. A szakértők már többször is figyelmeztették, hogy aktív parazitafertőzésekkel szennyezi testét, de ő ennek veszélyeivel nem törődik.
Bizarr szokásával nincs egyedül Carlos. A becslések szerint több mint kétmilliárd ember eszik naponta rovarokat, sőt, sok kultúrának már évszázadok óta a mindennapi étrendjük részét képezi – Daily Mail.

A tudósok teljesen ledöbbentek.

A rendőrség szerencsére gyorsan intézkedett.

Már több mint egy hete elesett Budapest.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.