
Pokoli háztűz: egy gyerek meghalt, három tűzoltó megsérült
Rohantak menteni a lánglovagok. Vizsgálják a tragikus háztűz okát.
Egy brutális háztűz helyszínére riasztották az angol tűzoltókat Kent megyei Ashford közelében fekvő Hamstreetben, ahol tragikus módon egy gyermek életét vesztette, ugyanakkor egy másik gyermeket és egy felnőttet sikeresen kórházba szállítottak.

Fotó: Freepik/Képünk illusztráció
A háztűz pokoli lángjai az egész utcában jól láthatóak voltak
Az oltás és a mentés során három tűzoltó is megsérült, őket szintén kórházba szállították, ám azóta szerencsére kiengedték mindhármukat. A brit Metro beszámolója szerint a tűzoltók kiérkezése előtt a helyiek és a szomszédok is kétségbeesetten próbáltak bejutni a házba, hogy segítsenek a bajbajutottakon, ám a tűz túlságosan erős volt.
Lent kezdődött, és nagyon gyorsan elterjedt. Abban a pillanatban már semmit sem tudtunk tenni. Borzalmas volt. Mindannyiunkat meghátrálásra kényszerített a tűz
– emlékezett vissza az egyik segítő.
Az épületből kiáramló hatalmas füstfelhők miatt a kenti katasztrófavédelem utasította a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat. Azt is kérték, hogy mindenki kerüljék el a területet, amíg a mentőegységek a tűzzel küzdenek.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet, a tűzoltóság vizsgálatot indított az okok kiderítésére.
Egyes információk szerint a lakók pár hónapja költöztek be a házba. A helyszínen készült képeken látható, hogy az ablakok teljesen kitörtek, a kereteket pedig feketévé perzselte a tűz – írja a The Sun.
Az irányítás hat tűzoltóautót és egy magasból mentő járművet küldött az ikerházhoz, ahol az egységek keményen dolgoztak egy rendkívül intenzív tűz eloltásán, amely az egész épületben elterjedt. Sajnálatos módon egy gyermek a helyszínen életét vesztette, egy másikat pedig kórházba szállítottak
– írja közleményében a kenti katasztrófavédelem a vasárnapi tűzeset kapcsán.
Top hírek


Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen

Térfigyelő kamera buktatta le a férfit - betörte a pizzéria ajtaját, lopni ment
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre