Nem akarta, hogy „csupa szuper szépeket” meséljenek a szerettei a temetésén, ezért még a halála előtt megrendezte a saját búcsúztatóját, és hatalmas ünnepséggé változtatta egy brit nő. Annie Werner végstádiumú rákkal küzd. Azt mondja, egy haláldúlának köszönheti, hogy rájött: nem a halálát kell gyászolni, hanem vele együtt, még életében az életét ünnepelni.
A 45 éves, Új-Dél-Wales déli partján élő nőnél öt évvel ezelőtt előrehaladott stádiumú emlőrákot diagnosztizáltak. A kétgyermekes édesanya hat hónapja tudja, hogy hamarosan véget ér az élete: ekkor szembesült vele, hogy a halálos kór átterjedt a májára és a csontjaira, és hogy már nincs sok ideje hátra – így hát úgy döntött: ezt az időt a saját szabályai szerint akarja megélni. Ideértve a temetését is. Búcsút intett a könnyekkel és a gyászbeszédekkel teli temetésnek, és helyette nemrég egy ünnepséget rendezett, ahol a halála helyett az életére koccintottak.
A kétgyermekes édesanya a The Guardiannek mondta el: amikor áttétes lett, rögtön tudta, hogy a szervezete rövidesen feladja a harcot a rák ellen... A halállal az elmúlt évek alatt sikerült megbékélnie, ebben pedig egy haláldúla segített neki. Társa lett a feldolgozásban:
– Sarah Barryvel hihetetlen a kapcsolatom. Sokat beszélünk arról, hogy mit szeretnék a temetésemre és az életem végére, és ez teljesen nyílt és világos. Nagyon őszinte velem. Rájöttem, hogy nem akarom, hogy az emberek szuper szépeket mondjanak rólam, miután meghaltam – én ezért ott akarok lenni! – kezdte a brit nő, miért döntött az „életünnepség” mellett.
Nagyon jó életem volt, és szerettem volna megünnepelni: olyan emberekkel lenni, akik nagyon különlegesek voltak nekem. Nem akartam, hogy a halálom után gyűljenek össze. Először furcsának tűnt, hogy előtte mindenki összejön. De aztán úgy döntöttem: tudom, hogy úgyis meg fogok halni, miért ne gyűlnénk össze előtte, és buliznánk egyet?
– mesélte Annie.
Az „életünnepséget” a múlt hétvégén rendezték meg. Annie a vendéglistától a díszletekig mindent úgy rendezett, hogy az életét jól visszatükrözze. A meghívóra is csak annyit írtak: jöjjön nyitott elmével és nyitott szívvel, készen arra, hogy megünnepeljen engem.
– Nagyon sokan odajöttek hozzám, és azt mondták: „Úristen, nagyon köszönöm, hogy ezt megszervezted – ez egy ajándék, hogy így ünnepelhetlek téged. Az emberek hozták a kedvenc ételeimet: tündérkenyeret és partipitéket, zselét és süteményt. Egy barátom csinált egy mocktailbárt. Egy másik az árusítóasztalt készítette. Volt néhány emlékkönyvem, amibe az emberek beleírhattak vagy belenézhettek – részletezte a beteg anyuka, milyen volt az ünnepsége.
Annie bulijának legbizarrabb része a koporsódíszítő állomás volt, rajta a kartonkoporsóval.
– Rengeteg festéket, szöveget és felragasztható dolgokat vettem, és az emberek írhattak, rajzolhattak, és azt csinálhattak, amit akartak. Ez most hihetetlennek tűnik. Amikor először megláttam, azt mondtam: „Ó, szia koporsó!” – folytatta a beteg anyuka, hozzátéve: minden perc különleges és hihetetlen volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre