Nincs pénz? A gatyájukat is bírságokra költik a baloldali önkormányzatok!

Szabálytalanságok, egyszereplős közbeszerzések – gyakran ez jellemzi a baloldali testületek döntéseit. Miközben sírnak-rínak, hogy nincs pénz, kemény bírságokat fizetnek ki a budapestiek adójából – több száz millió forintról beszélünk!



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.08.10.
Módosítva: 2023.08.10.
óvoda főváros baloldali önkormányzat közbeszerzési döntőbizottság bírság

Azt már Karácsony Gergely is bevallotta, hogy csődközelbe kormányozta Budapestet és nem tudja, mi lesz. Az is kiderült már, hogy a főpolgármester hadilábon áll a számokkal, és sok esetben nem a kötelező feladatokra fordította a költségvetést, hanem mindenféle ötletekre, tanácsadókra, jutalmakra illetve a „baloldali haveri körre”. Sok pénz tűnt el a budapestiek zsebéből a főváros szabálytalan közbeszerzései miatt is. Karácsonyék ugyanis több százmilliónyi bírságot fizettek már ki. A baloldali kerületek szintén élen járnak a bírságfizetésben, a szabálytalan pályázatok kiírásában, illetve az egyszereplős tenderekben. A sort napestig lehetne folytatni, a Metropol most csak néhány esetet gyűjtött össze.

Alsó hangon 300 millió folyt el büntetésekre Budapest kasszájából Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Csak a szabálytalan közbeszerzések miatt eddig legalább 300 millió forint bírságot fizet ki a baloldali többségű Városháza. 

Hogyha összehasonlítjuk azzal a kilenc évvel, amikor Tarlós István vezette a várost, akkor Karácsony már most a bírságok sokszorosával »büszkélkedhet«. Mindez az alkalmatlanságot, hozzá nem értést,  figyelmetlenséget vagy akár adott esetben valami mást jelent. Utóbbi esetében a frankfurti villamosok beszerzésére gondolok, amikor is bírságot kapott a Városháza, de villamost végül nem vettek

– ezt Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője mondta korábban a Metropolnak. Wintermantel szerint idén „a Lánchíd felújítása miatt is újabb bírság várható, ugyanis nem voltak képesek időben bejelenteni az alvállalkozókat. Karácsonyék folyamatosan hibáznak, a szabálytalanságokat egyszerűen nem tudják vagy nem akarják elkerülni”.

Nézzük Karácsony Gergely néhány súlyos és pazarló baklövését!

  • 150 milliós frankfurti villamos tender 

Karácsony a rendkívüli jogrend utolsó napján (2021) egyszemélyben döntött a használt járművek 7 milliárdos beszerzéséről. A közbeszerzés jogszerűtlenül lett kiírva, valószínűsíthetően „előkészítve a frankfurti villamosok számára az eredményes pályázást”. A leselejtezett villamosokról aztán kiderült, hogy Frankfurtnak már azért nem kellenek, mert nem klimatizálhatóak. Tehát nyáron elviselhetetlen bennük a forróság. A Közbeszerzési Döntőbizottság több súlyos jogsértést is feltárt a villamosmutyival kapcsolatban. Így a 150 milliós bírságon túl, a Készenléti Rendőrség is nyomozást rendelt el „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett gyanúja miatt. 

  • 260 milliós bírság, offshore hátterű cég
    A főváros közlekedési cége is szabálytalan közbeszerzést írt ki 2021-ben is, a Blaha Lujza tér felújítása okán. A Városháza közlekedésszervezéssel és működtetéssel foglalkozó cégei egyébként 2021 végéig a reklámtenderrel együtt több mint 200 millió forintos bírságot kaptak, amelyet a budapesti adófizetők fizettek meg. Ilyen volt a multifunkciós tehergépjárművek közbeszerzése, ami további 5 millió forintjába került a BKV-nak. Vagy a Tüttő Katalin-féle buszbérléstender is: tévesen árusított reptéri transzferbuszjegyekről és a reklámtender kapcsán elbukott közel egymilliárd forintról lehet beszélni. A BKV használtbusz-bérlési pályázata során olyan céggel szerződtek, amelynek busza sem volt, ráadásul a pályázat során más cég tulajdonában lévő buszokkal pályázott. Karácsonyék azóta sem válaszoltak arra, hogy ki döntötte el, hogy a Leisztinger Tamáshoz közeli, offshore hátterű kamucéggel kössenek szerződést, ki a felelős.
  • Elhibázott reklámtender, milliárdos veszteség 
    A főpolgármesternek a 2019-es választások után csak alá kellett volna írnia a szabályos közbeszerzésen érvényes és nyertes ajánlatot a francia hátterű multinacionális céggel. A szerződés alapján nyolc éven keresztül évi több mint 1,7 milliárd forintot fizetett volna a járműágazathoz, illetve a BKK infrastruktúrájához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért (inflációt követve). De nem ez történt, Karácsony inkább újra kiírta ugyanazt a közbeszerzést. A megismételt eljárás után, belecsúszva a Covid-járvány időszakába, két és félszer kevesebb pénzért vitte el ugyanaz a cég ugyanazt a tendert. A budapestiek vesztesége így naponta nagyjából 2,6 millió forint, havonta mintegy 80 millió, évente pedig csaknem egymilliárd forint.
    Karácsonyék a reklámtenderen 2019 év végétől mostanáig 3,5 milliárd forintot dobtak ki az ablakon. A reklámtender miatt 115+5 millió forint büntetés megfizetésére kötelezte a fővárost a Közbeszerzési Döntőbizottság. De nem a főváros az egyetlen, amelyik a gyatyáját is bírságra fizeti. 

A XV. kerületi közbeszerzés győztese referencia nélkül nyert, egyéves sem volt

Az óvoda új szigetelést és árnyékolást kapott volna, a teraszokat és az udvart is meg kellett volna csinálnia a vállalkozónak, akinek minderre 5 hónapja volt Fotó: Olvasói

A Micimackó óvoda és bölcsőde bruttó 476 millió forintos felújításról szóló szerződést olyan vállalkozóval kötötte meg a baloldali önkormányzat, aki a közbeszerzés kiírása előtt kevesebb mint egy évvel alakult. Ráadásul valódi munkavállalóval nem is rendelkezett. „Egy önkormányzatnak nem lehet érdeke, hogy egy néhány hónapos, referencia és munkavállaló nélküli céggel dolgozzon. De ha nem az önkormányzat érdekét szolgálja ez a szerződés, akkor kiét? – kérdezte korábban a Metropolban Pintér Gábor. A helyi Fidesz elnöke most azt nyilatkozta lapunknak, hogy a 2022 második felében indult felújítás azóta sem készült el, annak ellenére, hogy a gyerekeket Cserdiné Németh Angéla polgármester azzal hitegette, hogy tavaly karácsonykor ott köszönti őket. A vállalkozó ugyanis levonult egyszerűen azzal, hogy nem képes befejezni a munkát. 

Zugló az egyszereplős közbeszerzések Mekkája

HORVÁTH Csaba
A Horváth Csaba vezette kerület korábban már keveredett parkolási botrányba, az esetet azóta is nyomozza a hatóság Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Újabb botrányos parkolási pályázati kiírásról beszél Borbély Ádám fideszes zuglói képviselő is. Ez azért érdekes, mert abban a kerületben amúgy is érzékeny kérdés a parkolás üzemeltetése. Bár Zugló formálisan szabályosan írta ki az új parkolási tendert, annak feltételeit a politikus szerint csak egyetlen cég tudta teljesíteni. A fideszes képviselő szándékosságot vélelmez, a baloldali közbeszerzést „arra a bizonyos” cégre szabták. A zuglói parkolási övezetekben összesen 283 parkolóautomata van, ezek üzemeltetését 2017 óta a C-Ware Kft. végzi. A cég szerződése idén júliusban járt le, Zugló Önkormányzata emiatt írt ki új pályázatot, amelyben 1 év helyett már 2,5 évre szerződnek.

 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás