RETRO RÁDIÓ

Botrányosan elhúzódó óvodafelújítás: a baloldali polgármester csak hitegeti a szülőket





Fel vannak háborodva a szülők, mert még mindig nem költözhetnek vissza a gyerekek a XV. kerületi Micimackó óvodába és bölcsődébe. Az önkormányzat már megint felelőtlen szerződést kötött a kivitelezővel, ezért a csúszás – mondja a helyi Fidesz.



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.03.31.
Cserdiné Németh Angéla Micimackó Tagóvoda és Százholdas Pagony Bölcsőde XV. kerület

Bár már januárban át kellett volna adni a felújított Micimackó Tagóvoda és Százholdas Pagony Bölcsődét a XV. kerületben Budapesten, de még mindig távol áll ettől. A gyerekeket augusztus óta csereintézményekben látják el, a szülők fel vannak háborodva. Pintér Gábor, a kerületi Fidesz elnöke szerint a baloldali kerületvezetés közel félmilliárd forintról kötött olyan szerződést egy kivitelezővel, ami sem az önkormányzat, sem a gyerekek érdekét nem szolgálja. 

Az óvoda új szigetelést és árnyékolást kap, a teraszokat és az udvart is megcsinálják. A vállalkozónak erre 5 hónapja volt, de most így néz ki a munkaterület, miközben már a 7. hónapban járnak – Olvasói fotó

Még mindig konténerek és betonkeverők állnak az óvoda udvarán, néhol embermagasságig ér a sitt, pedig szombattól április van. A bruttó 476 millió forintos felújításról szóló szerződést olyan vállalkozóval kötötte meg az önkormányzat, aki a közbeszerzés megindulása előtt kevesebb mint egy évvel alakult. Ráadásul valódi munkavállalóval nem is rendelkezik. Ez egy újabb olyan beruházás a kerületben, amit nem tudnak gond nélkül, határidőre megvalósíttatni 

–hangsúlyozta Pintér Gábor, hozzátéve: „Egy önkormányzatnak nem lehet érdeke, hogy egy néhány hónapos, referencia és munkavállaló nélküli céggel dolgozzon. De ha nem az önkormányzat érdekét szolgálja ez a szerződés, akkor kiét?

Pintér Gábor szerint ennyire kontár, hozzá nem értő módon még közpénzekkel senki nem bánt a kerületben, mint most a baloldal – Fotó: Facebook

 

„Idegesek a szülők, nincs rendes tájékoztatás”

Idegesek a szülők, fel vannak háborodva. Nyilván mindenki tudomásul vett volna pár hónapnyi kényelmetlenséget, azért cserébe, hogy utána egy felújított, jó minőségű óvodába tudjanak a gyerekek járni. Egyelőre viszont Cserdiné Németh Angéláék csak hónapról hónapra hitegetik őket azzal kapcsolatban, hogy mikor tudnak visszaköltözni. De a polgármester a testületet sem tájékoztatja a csúszásról és arról a szintén fontos kérdésről, hogy az önkormányzat érvényesít-e a vállalkozóval szemben bármilyen követelést, kötbért. Ugyanis volt már arra példa a kerületben, hogy megtehette volna, és mégsem tette, így jelentős összegtől esett el a kerület

– mondta a Fidesz helyi vezetője.

A fotó alapján úgy tűnik, nem nagyon iparkodnak a munkával – Olvasói fotó

 

Botrányos rendelőfelújítás a XV. kerületben: visszaélés és károkozás

Mint ahogyan a Metropol korábban már megírta, a baloldali többségű testület már tavaly is „érdekes” körülmények között újíttatott fel egy kerületi rendelőt és fogászatot. Pintér Gábor szerint Cserdiné és testülete 176 milliós kötbérkövetelést engedett el, viszont jogtalanul átutalt 151 millió forintot a Hősök útján található rendelő felújítását végző vállalkozónak, aki ráadásul el is tűnt.

Pintér Gábor szerint Cserdiné többször elismerte, hogy a Hősök úti háziorvosi rendelő és fogászat felújítását végző vállalkozó eltűnt – Olvasói fotó

A tények makacs dolgok. Tavaly decemberre volt egy be nem fejezett felújítás, 176 millió forintos kötbérfizetési kötelezettséggel. Mit tesz ekkor az önkormányzat? Érvényesíti a kötbérkövetelést? Nem! Csalárd módon, mindenféle képviselő-testületi vagy bizottsági döntés hiányában, titokban módosítja a vállalkozási szerződést úgy, hogy az el nem készült munkálatokkal csökkenti a műszaki tartalmat, és így az elkészült műszaki állapotnak megfelelően átveszi a még el nem készült, de a szerződés szerint teljesült kivitelezést. Majd gyorsan átutal a vállalkozó részére 151 millió forintot. Úgy, hogy valójában az önkormányzatnak járna 176 millió forint. A szerződés módosítását, a műszaki átadás-átvételt, a végszámla kibocsátását és annak átutalását mindössze 5 munkanap alatt lebonyolítják. A polgármester azóta többször kénytelen volt elismerni, hogy a kivitelező eltűnt, nem találják

– mondta Pintér Gábor, hozzátéve: „ügyes próbálkozás, de nem eléggé”... 

A kormány az Egészséges Budapest Program keretében még 2020-ban 630 millió forint támogatást biztosított a XV. kerületnek, amelyhez utóbbi további 130 milliós önerőt biztosított. Így kezdhette meg a helyi baloldali többségű testület a végül két évig húzódó felújítást a Hősök úti háziorvosi rendelő és fogászat két épületén. Az ügy pikantériájához tartozik, hogy az épületek ötször is beáztak, egyszer bokáig állt a víz a kivitelező hibájából. Az egészségügyi dolgozók munkája ellehetetlenült. Az orvosok közül volt, aki ezután a saját lakásából dolgozott, volt olyan, akit az önkormányzat átmenetileg más helyre költöztetett. Az orvosokat később rohamtempóban költöztette vissza a DK-s vezetésű testület. Ennek vélhetően az addigra kialakult, botrányosan kínos helyzet volt az oka. Érdekesség, hogy még a vállalkozó sem tudott a rendelő újranyitásáról, ezért amikor hallomásból hírét vette, jelezte is az önkormányzatnak, hogy ez szerinte nem annyira jó ötlet...

Áldatlan állapotok a munkálatok megkezdése előtt. Amellett, hogy az épületek nem készültek el határidőre, a felújítást végző cég még adóvégrehajtás alá is került menet közben – Olvasói fotó

 

Az orvosokat balesetveszélyes körülmények közé költöztették vissza?

A birtokunkba került e-mail alapján – amelynek címzettjei között volt többek között a polgármester is – a kivitelező 2022. november 1. napján szerzett tudomást az orvosok visszaköltözéséről, és ebben a levélben utólag megtiltotta azt. Állítása szerint ugyanis a rendelőépületek továbbra is munkaterületnek minősültek

– mondta el korábban a Metropolnak Pintér.

Tisztelt Megrendelő (XV. Kerületi Önkormányzat)! Gondot okoz, hogy álláspontunk szerint az épület birtokba adása nem mentesíti cégünket a felelősség alól, ha bárki megsérül az építési területen, azért a kivitelező a felelős. Amit ugyancsak akadálynak látunk, az az FCSM rendezetlen jogi állapota (...). Tájékoztatjuk a megrendelőt, hogy a jelenlegi álláspontunk szerint rendezetlen jogi állapotban nem járulunk hozzá a rendelő működéséhez (...).

Volt, hogy teljesítés nélkül fizettek ki 150 milliónyi közpénzt a vállalkozónak a DK-s kerületben

Amellett, hogy az épületek nem készültek el határidőre, a Ceucon Hungary Építőipari Kft. még adóvégrehajtás alá is került menet közben. Ezzel egy időben annak ellenére, hogy a második részszámlát csak 45 százalékos készültségi foknál, valamint a Hősök útja 3. számú épületére vonatkozó munka teljes körű, sikeres műszaki átadás-átvételi eljárása és a jogerős használatbavételi engedély kiadása után fizethette volna ki az önkormányzat, a vállalkozónak mindezek hiányában bruttó 149 millió 697 ezer 185  forintot utalt el. Magyarán a baloldali városvezetés úgy utalt át egy adóvégrehajtás alatt lévő cégnek tetszetős összeget, hogy nem volt mögötte teljesítés. Utóbbit erősíti, hogy még az építési naplóban is elmaradt munkákat soroltak fel

– hangsúlyozta akkor a helyi Fidesz elnöke.

Rossz időpontban kezdték el a felújítást, ezért a munkálatok idején ötször beázott az épület – Olvasói fotó

Az elhúzódó felújítás alatt a háziorvosi rendelő ötször ázott be

Miután a két épületen a kivitelező egyszerre dolgozott, a háziorvosi ellátásnak helyet adó ingatlan tetejét késve, csak 2021 februárjában, csapadékos időszakban bontotta meg. Így a legnagyobb tragédia a pandémia alatt történt, amikor az oltópontként is működő intézmény úgy beázott, hogy a vakolat az orvosi gépekre, eszközökre potyogott. Végül az orvosoknak kellett kimenteniük és lefóliázniuk a milliókat érő értékes eszközöket. Emiatt nem tudták szervezni az oltásokat sem, de a rendelést sem tudták folytatni, csak saját otthonaikban... Később a DK-s Cserdiné által vezetett önkormányzat átmenetileg „szétszórta” a kerületben a doktorokat, ahol folytatták munkájukat. Ez az időszak több mint egy évig tartott, és több mint 1000 járóbetegnek okozott kellemetlenséget a kerületben. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás