RETRO RÁDIÓ

Úgy tárgyalna etikai kódexről Cserdiné Németh Angéla polgármester, hogy közben bizottsági tag a fia is





Az elmúlt években családi kifizetőhellyé változott a budapesti XV. kerület?



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.07.
XV. kerület Cserdiné Németh Angéla Baloldal XV. kerület Budapest

Akkor fogunk tudni érdemben tárgyalni etikai kódexről a XV. kerületben, ha majd nem lesz bizottsági tag a polgármester, Cserdiné Németh Angéla fia, illetve nem lesz átláthatósági megbízott az LMP korábbi pártigazgatója – így kommentálta Lehoczki Ádám fideszes önkormányzati politikus azt az előterjesztését, ami a legutóbbi képviselői testületi ülésen került a testület elé. 

Újra forrtak az indulatok a képviselői testületi ülésen Fotó: Magyar Nemzet

Mint mondta, a dolog ugyan nem ütközik jogszabályba, ám az súlyos etikai kérdéseket vet fel. A politikus azt is meg szerette volna tudni a polgármestertől, hogy vajon etikus-e az, hogy valaki havi 350 ezer forintért vizsgál átláthatóságot, úgy, hogy korábban az LMP pártigazgatója volt.

Amíg ebben a kerületben ilyen jelenségek fordulnak elő, amik ellen Ön semmit sem tett, sőt azt gyakorlatilag maga idézte elő, addig ilyen etikai szabályzatot mi nem fogunk tudni támogatni

 – mondta a képviselő-testületi ülésen Lehoczki Ádám.

 

Már a látszatra se ad a kerületi baloldal

Amikor 2019-ben megnyerték az önkormányzati választást, Cserdiné Németh Angélának az volt az első dolga, hogy a fiát betegye a népjóléti bizottságba, külső tagként. Mindezt úgy, hogy akkor még nem is rendelkezett megfelelő  végzettséggel, mivel még egyetemista hallgató volt

– mondta lapunk megkeresésére Lehoczki Ádám, a helyi Fidesz–KDNP-frakció vezetője.  

Németh a közösségi oldalán akkor azt írta: nem a családi kötelék, hanem a rátermettség volt a legfőbb szempont, mivel fia évek óta ezzel a területtel foglalkozik. 

Cserdiné már korábban is két kézzel szórta az adófizetők pénzét, 2019 októberében, amikor a baloldal ismét győzni tudott a XV. kerületben, komoly fizetésemeléssel indította ciklusát.

A polgármester frakciója, a Mindenki a Tizenötödikért Frakció csont nélkül fogadta el akkor azt az előterjesztését, amely alapján ötven százalékkal emelték meg az önkormányzati képviselők alapilletményét. Az emelést kizárólag a Fidesz–KDNP képviselői nem támogatták. 

2022-ben a polgármesterek fizetésével párhuzamosan ismét megemelkedett volna helyi képviselők fizetése is, ám a kerület baloldali vezetése egy olyan előterjesztést hozott, aminek értelmében nem növelték a képviselők fizetését, amit a helyi Fidesz–KDNP is támogatott. 

Nem sokra rá beadtunk egy javaslatot, ami úgy szólt volna, hogy ne csak a képviselők fizetése ne emelkedjen, hanem az alpolgármestereké sem, ám végül ezt már nem szavazták meg

 – zárta Lehoczki Ádám.

 





 





Ezeket olvastad már?
Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás