
Halálos szafari: Két nőt taposott halálra egy elefánt Zambiában
Az állat percek alatt agyontaposta őket.
A legfrissebb botrány a hetedik kerületből érkezett, de nem ez az egyetlen hely, ahol a lakástulajdonosok és a kisvállalkozók mélyebben nyúlhatnak a zsebükbe. Az ingatlanadó lett a balos vezetésű kerületek hobbija, megemelik vagy kiterjesztik a közterheket.
Ingatlanadót vezet be a hetedik kerületben Niedermüller Péter polgármester, erről Radics Béla fideszes képviselő számolt be a közösségi médiában. Szerinte a lépés „példátlan”, és a „legelvetemültebb tiszás elképzelések” valósulnak meg Erzsébetvárosban. Radics szerint a polgármester már így is tönkretette a kerületet, de a bulinegyed lakóinak sanyargatását úgy tűnik, még lehet fokozni. De nem ez az egyetlen balos kerület, ahol ingatlanadóval sanyargatnak.

A magyar kormány ad, a baloldal elvesz
– fogalmazott Radics, emlékeztetve arra, hogy miközben a kabinet otthonteremtési programokkal, 3 százalékos fix lakáshitellel és adócsökkentésekkel segíti a családokat, addig a baloldal újra a lakástulajdonosokat sarcolná.
A DK-s vezetésű XVIII. kerület sem maradt ki a sorból: Szaniszló Sándor polgármester javaslatára a kerület súlyos adókat akart bevezetni. Ennek jelentős részét azonban sikerült a helyi Fidesz-frakciónak megakadályozni.
Józsefvárosban januártól egységes, 37%-os építményadó-emelés lépett életbe. Itt azonban a lakosok mentesülnek, ha nincs az ingatlanukra vállalkozás bejegyezve. Összesen 6500 adózót érint, nagyjából a kerület 10 százalékát.
Újbudán sem jobb a helyzet: az építményadó 1950 forintról 2508 forintra emelkedett négyzetméterenként (+28,6%). Ehhez jön egy új kategória is: a 10 ezer négyzetméternél nagyobb ingatlanok után már 2900 Ft/m² lesz a díj. A lakosság nagy részének ugyan nem kell fizetnie, de a vállalkozásoknak igen – és a telekadó is nő: 355 Ft/m²-re.
A III. kerületben 3,5 százalékkal emelték a helyi adókat.
Nyárlőrinc Községi Önkormányzata 2026-tól 6000 forintról 10 000 forintra emeli a külterületi építmények kommunális adóját. A belterületi ingatlanok adója nem változik. Eger külön utat jár: az emelés nem a lakosságot, hanem például a bankokat, biztosítókat, szerencsejáték-helyszíneket és a gyorsétteremláncokat érinti. Jövőre az építményadó maximuma 3059 Ft/m² lehet. Nem mindenhol növelik a terheket: Mogyoródon második éve teljes, 100%-os kedvezményt kapnak az életvitelszerűen ott élők az építmény- és telekadóból. Pátyon, ahol fideszes vezetés van, idén elengedték a helyieknek a fizetendő adót, sőt akik már befizették, azoknak vissza is utalták.

Az állat percek alatt agyontaposta őket.

Mutatjuk miért pont ekkor kezdődik az igazi tavasz!

Viszont legalább nem lesz hideg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.