
Kínzó betegség: Ed Sheeran őszintén vallott egészségügyi állapotáról – Meglepő fotó
Búcsút intett ikonikus vörös fürtjeinek.
Az anyák napja különleges helyet foglal el a családjában, ahol a hagyományok és az érzelmek kéz a kézben járnak. Tallós Rita őszintén mesélt arról, hogyan erősödött meg a kapcsolata lányával az évek során, és mit jelent ez az anyák napja közeledtével.
Tallós Rita színésznő ritkán enged bepillantást a magánéletébe, de amikor mégis, abból egy mély és tudatosan épített anya–lánya viszony rajzolódik ki. Szavai mögött tapasztalat, önreflexió és sok közösen megélt kihívás húzódik.

Tallós Rita lánya, Barbinek Paula nemcsak gyermeke, hanem egyben szövetségese is az életben. Kapcsolatuk alapvetően szoros és támogató, amelyben a kölcsönös tisztelet és az őszinte kommunikáció kulcsszerepet játszik. Paula édesanyját példaképnek tekinti, különösen a művészi pályán tanúsított kitartása miatt, míg az édesanya igyekezett úgy nevelni őt, hogy a saját útját járja. A családi hagyományok közül kiemelkedik az anyák napja, amely minden évben biztos pont.
Én mindig megjelenek az anyukámnál egy nagy cserjés margaréta bokorral. Ezt majd ki is tudja ültetni, szépen virágzik majd neki
– mesélte Rita, hozzátéve, hogy ilyenkor együtt ünnepel a család: „Leülünk a teraszon vele, a húgommal és a lányommal.” Az ilyen alkalmak nemcsak a meghittségről szólnak, hanem a közös élményekről is, hiszen – ahogy nevetve mondja – „biztos csinálunk egy táncos videót is.” A közösségi médiát követők számára ezek a pillanatok ismerősek lehetnek, hiszen szinte minden családi összejövetel után születik egy-egy vidám videó.

Ez a könnyedség azonban komoly mélységeket is takar. Tallós Rita többször őszintén beszélt arról, hogy egykor évekig nem beszéltek a lányával. Kapcsolatukat sikerült új alapokra helyezni, s kettejük szoros kapcsolatát a nézők is megismerhették a tavalyi évben. „Az Ázsia Expressz tovább erősítette a mi kapcsolatunkat a lányommal” – fogalmazott a színésznő. Mint mondta, ezt megelőzően volt egy nehezebb időszak is köztük:
Előtte volt hat év kemény szünet, ami az ADHD-jának is köszönhető, ezt az időt arra használta, hogy magát rendbe tegye. Büszke vagyok rá, hogy ilyen eredményeket, előrelépéseket elért.
A műsorban elért közös sikerük mögött szintén komoly belső munka áll. „Azt gondolom, hogy mind a kettőnk önreflektív munkájának köszönhető, hogy végül másodikok lettünk” – mondta. Hangsúlyozta azt is, hogy a kapcsolatukat nem a külvilág elvárásai határozzák meg: „Az a szabályrendszer, ahogy mi élünk, stabil, és nem befolyásolja, hogy az emberek mit gondolnak.”
Sokakat meglep például, hogy Barbinek Paula szüleit a keresztnevükön szólítja.
Van, aki meg van botránkozva azon, hogy Ritának hív a lányom. Ki így gondolja, ki úgy. Ha mi ebben egyezünk meg, nekünk így komfortos, akkor ez így rendben van
– jelentette ki határozottan.

Tallós Rita számára az őszinteség a legfontosabb iránytű.
Az a fontos, hogy mi a hétköznapokban hogyan viselkedünk egymással, és mennyire vagyunk önmagunkkal és másokkal őszinték
– mondta, majd hozzátette: „Nekem se idegrendszerem, se időm, se kedvem, hogy ne őszintén éljek.” Ez az attitűd az, ami igazán meghatározza az anya és lánya kapcsolatát: egy olyan kötelék, amely nem tökéletes, de éppen ettől válik hitelessé, erőssé és fejlődőképessé.

Búcsút intett ikonikus vörös fürtjeinek.

A színésznő autizmusa miatt folyton túlhajtja magát.

Még mindig szokott edzeni Arnold Schwarzenegger.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.