
Tallós Rita: A szerencse mindig elkerült
Egyszer nyert eddig életében a Jóban Rosszban sztárja. Tallós Rita elárulta, hogy egy kivétellel sosem volt vele kegyes Fortuna, akkor is egy utalvánnyal lett gazdagabb.
Tallós Rita kedden a TV2 műsorában, a Szerencsekerékben tette próbára a tudását. A színésznő elárulta, szívesen figyelemmel kíséri az ilyen vetélkedőket, és örömmel mondott igent a felkérésre is.

„Nagyon élveztem a játékot, de sajnos a szerencse mindig elkerült. Nekem mindig meg kellett dolgoznom mindenért” – kezdte a Metropolnak a színésznő, aki elmesélte, hogy eddig egyetlen alkalommal volt szerencséje.
Ahova járok nyomtatni a Liliom produkciónak, ott volt egy ilyen játék és az eladó hölgy mondta, hogy jelentkezzek, mert nyerhetek. Teljesen el is feledkeztem róla, majd jött az üzenet, hogy nyertem. Kiderült, hogy egy 15 ezres élelmiszer-utalványt kaptam ajándékba, amiből bevásároltam csirkehúsból
– mondta nevetve a színésznő, aki az is elmondta, hogy kicsit sajnálja, hogy az egyik feladványt túlgondolta a Szerencsekerékben.
„Sajnos, néha kicsit túlbonyolítom a játékokat, és ez történt tegnap este is, amikor a született színésznő helyett egy másik megfejtést mondtam, ezzel átengedve az utánam következő játékosnak a lehetőséget” – mesélte Tallós Rita.

Tallós Rita gyakran rendőrökkel utazott haza
Tallós Rita nevetve mesélte el Kasza Tibinek a Szerencsekerék kedd esti adásban, hogy hogyan jutott haza régen, mikor már nem járt se a villamos, se a busz.
„A Margit hídon rendszeresen mentek a rendőrautók és én rendszeresen leintettem őket” – emlékezett vissza a színésznő, akit kétszer-háromszor vitt haza a villogó rendőrautó.
„A harmadik alkalommal az anyám ott várt az ajtóban és azt mondta, nagyon szépen megkér, hogy ezt ne csináljam, mert kint vannak az utcában az öregasszonyok, és nézik, hogy már megint miért hozták haza a Tallós lányt” – mesélte.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre