
Felfoghatatlan veszteség: halálba zuhant a híres színész
Mindössze 37 éves korában hunyt el.
A színésznő elmondta, hogy van egy visszatérő rémálma. Tallós Rita gyakran álmodik arról, hogy olyan színdarabban van, amiről nem tud semmit.
Tallós Rita lesz ma a Szerencsekerék adásában, aki összeméri szerencséjét és tudását másik két játékos társával. A színésznő azt is elárulta a műsorban, hogy mi a legnagyobb visszatérő rémálma, ami természetesen a színházzal kapcsolatos.
Bemegyek a színpadra, megfelelő jelmezben, amit nem tudom, hogy milyen jelmez. Nem tudom összekötni, hogy milyen darabhoz tartozik, és fogalmam sincs, hogy melyik darabban, mit játszom. A partnereim is teljesen újak, és állok a színpadon.
— kezdte Tallós Rita.
És nincs meg a szöveg
— szólt közbe Kasza Tibi.
Nem tudom mit kell mondani, fogalmam sincs hiszen, nem tudom melyik ország, melyik város. Megpróbálom kivágni magam, valami ott történik, valami szörnyűség
— folytatta a színésznő, aki ilyenkor verítékben úszva ébred fel.
Kasza Tibi azt is elmondta, hogy neki is visszatérő rémálma volt, hogy apránként elszállingózik a közönség. A műsorvezető még azzal is viccelt, hogy néha ez a valóságban is megtörtént.
Tallós Rita és férje több mint 10 éve élnek boldog házasságban, ezért sok embert meglepett, hogy megválnak szeretett otthonuktól. A színésznő a közösségi oldalán hirdette meg nagypolgári villáját a négyszobás, jakuzzival és télikerttel rendelkező, 1905-ben épült, 2020-ban teljes körűen felújított, egy szintes, 156 négyzetméteres, dupla komfortos, 4 szobás luxusotthont. A méreteinek megfelelően a házaspár 450 ezer eurót kér érte. Sokan aggódtak, hogy mi állhat a döntés hátterében, azonban a színész és férje megnyugtatták az embereket, hogy csak túl nagy nekik már az ingatlan.
Mindössze 37 éves korában hunyt el.
Öt év után szakított Nina Dobrev és Shaun White.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.