
„A nő viszi a hátán az egészet” – A Házasság első látásra sztárja kitálalt a mai kapcsolatokról
Őszintén és tabuk nélkül beszélt a párkapcsolatokról a fitneszedző.
Békés horgászatra indult Nagy Zsolt Leo, amikor jött a meglepetés.
Nagy Zsolt Leo, aki legutóbb megnyerte a Farm VIP-t, szokatlan meglepetésben volt része, mikor Ausztriában járt, és horgászott. A Wolfgangsee-nél forgattak, amikor egyszer csak megjelent a rendőrség.

A helyiek egyszerűen nem bírják ki, hogy ne ők irányítsanak, ne ők uralják a területet, felsőbbrendűnek érzik magukat
– mondta a TikTok-videójában Nagy Zsolt Leo természetfilmes, akit láthatóan felbosszantott az eset.
A népszerű híresség elmondta, hogy a rendőrök jogszerűen intézkedtek, sőt, egyenesen kedvesek voltak, de mint kiderült, nem szabad ott aludniuk. Horgászhatnak egész nap a területen, de nem táborozhatnak, nem szunyókálhatnak, ami eléggé furcsa – így most Nagy Zsolt Leóék a saját elmondása szerint úgy élnek, mint az állatok.
Kifakadásáról és a történteket videójában meg is osztotta

Őszintén és tabuk nélkül beszélt a párkapcsolatokról a fitneszedző.

Young G Béci szerint ez már nem vita, hanem félelemkeltés.

A bírósági irat szerint 115 ezer dollár ügyvédi költség jár nekik.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.