
Nina Dobrevnek el kellett hagynia a vörös szőnyeget
Egy biztonsági őr lépett oda hozzá.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA sztárséf számára Gamboo szerelem volt első látásra. Wossala Rozina akkori párjával egy hirdetésben látták meg a kiskutyát, és szinte azonnal elindultak érte.
A gasztroszakember életében mindig voltak kutyák, derül ki a hot! magazin képes összeállításából. Rozina, Gamboo érkezése előtt évekig rágta az akkori párja fülét, így sokszor böngészték az internetes hirdetési felületeket. Wossala Rozina és párja Érdre utazott a kutyáért, ahol egyedül ő maradt meg a korábbi alomból, mivel bundájában található néhány fehér folt.

A kutyus az első találkozás alkalmával annyira hiperaktívan viselkedett, hogy a sztárséf haza sem akarta vinni. Másnap mégis visszamentek érte, mert a párja azt mondta, hogy ez a kutya márpedig Rozinára várt. A séf sírva ölelte magához az ebet a hazafelé vezető úton.

Rozina nem is kívánhatna jobb kutyát. Az első két hónapban csakis Gamboo-val foglalkozott, fokozatosan szoktatta hozzá ahhoz, hogy lesz olyan, amikor egyedül marad majd a lakásban, így a kutyus nem ismeri a szeparációs szorongást.

Gamboo nagyon érzékeny kiskutya, és szüksége van a fizikai kontaktusra. Szeret a figyelem középpontjában lenni, ugyanakkor hihetetlenül intelligens is. Wossala Rozina gasztroszakembernek egyáltalán nem kell tartania attól, hogy Gamboo szétrág valamit a lakásban, amikor egyedül marad.

Az egykor félős kis eb ma már boldog életet él, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a gazdája kicsi kora óta kutyaoviba és kutyasuliba hordja. Rozina elárulta, hogy Csörgő Balázs személyében egy nagyon jó kutyatrénert talált.


Egy biztonsági őr lépett oda hozzá.

Egy egész generáció számára felejthetetlen marad.

A színésznő megmutatta, milyen formában van.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.