
„Ez a nyom örökre a szívemben marad” – Fontos érzelmek fűzik Gabriela Spanicot a Dancing with the Stars-hoz
Gabriela Spanic így emlékszik a Dancing with the Stars-ra.
Szilágyi Dániel újra vállalná a realityt? Különleges, új tematikával vágna a Házasság első látásra kísérletébe.
A Házasság első látásra Szilágyi Dani számára, úgy tűnt, happy enddel végződik, ám mégis csúnya szakítással zárult. Tigyi Kármennel a műsor óta szakítottak, azóta pedig a reality több másik szereplőjével is hírbe hozták. Meglepően reagált a legutóbbi vádakra, miszerint Vas Rékával van együtt éppen…

Szilágyi Dániel a kigyúrt gondolkodó archetípusaként jelent meg a Házasság első látásra 3. évadában, ahol Tigyi Kármen férje lett. A kezdeti tökéletes összhangot néhány hullámvölgy törte meg, ám a végső döntést – egyedüliként ők – szerelmes mámorban hozták meg, és a folytatásra szavaztak. Azóta persze már tudjuk, hogy szakítottak, Dani pedig a műsor egy másik szereplője mellett tűnt fel. Szilágyi Dani és Miló Viki közösen indítottak kampányt a bántalmazott nők mellé állva, a közös munka iránti szenvedélyt pedig sokan úgy értelmezték, hogy izzik köztük a levegő – romantikus értelemben. Ezt ők többször cáfolták, azóta pedig Danit egy másik szereplővel hozták hírbe: Horváth Ricsi exfelesége, Vas Réka oldalán tűnt fel. A páros hamburgerezve, összebújva posztolt a napokban, ami beindította a találgatásokat.
Mikor Danit arról kérdezték, egy párt alkotnak-e, viccesen hárították a kérdést.
Réka, mit gondolsz, szerinted lemaradtunk valamiről? Arra emlékszem, hogy vacsoráztunk egyet…
– poénkodott a közösségi oldalán az izomagy, mire Réka rákontrázott: „Az a hambi…” – jegyezte meg szemforgatva.

Szilágyi Dani Instagramján kérdésként felmerült az is, hogy talán Kármennel alkot mégis egy párt, ám Dani ezt már nem bírta indulatok nélkül.
Igen, hát persze. De Annával, Rékával és Vikivel is. Már csak Rebeka, Rita és Zavira hiányzik. Miután felvettem a muszlim vallást, csinálunk egy »3. évad újratöltve« verziót, ahol én leszek az egyedüli férj
– háborgott Dani.
Végül arra vonatkozóan, hogy akkor mi a helyzet a párkapcsolatokkal ködös választ adott.
„Egyfelől van egy testépítő életmódom, ami kötöttebbé tesz. Van egy absztrakt érdeklődésem, ami nem tárgyakra és kézzelfogható értékekre mutat. Ez még kevesebb embert enged be. Ehhez vedd még hozzá a non-konformista tendenciáimat és… Nagyon, nagyon szűk a halmaz…” – adta fel a feladványt.
Egyébként idő közben Réka posztolt egy összebújós képet egy férfival, akinek az arcát kitakarta, de elmondta: nem akarja titkolni a párja kilétét…
„Nem titok. Bárhol össze lehet velünk futni. Csak nem hiszek abban, hogy a boldogság attól lesz teljes, ha mindent kirakunk. Ami igazán fontos, az megmarad kettőnknek” – lelkizett Réka.


Gabriela Spanic így emlékszik a Dancing with the Stars-ra.

Az üzletember bikinis fotót közölt Vasvári Vivienről.

Ruhája láthatóan pánikot váltott ki belőle a kamerák előtt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.