„Éreztem, hogy baj lesz” – Brasch Bence végül nem tudott ellenállni

A színész hosszú éveken át nehezen hozott meg komoly döntéseket. Brasch Bence most először beszélt őszintén arról, hogyan tanulta meg kijelölni a saját határait, elengedni a múltat, majd végül hogyan érkezett meg élete legfelelősségteljesebb szerepébe.



Megosztás
Szerző: Ko. K.
Létrehozva: 2026.01.18. 13:00
Brasch Bence szakítás apaság

A színész neve az elmúlt években gyakran felbukkant a bulvársajtóban, hol párkapcsolatai, hol szakmai sikerei miatt. Brasch Bence azonban most világossá tette, hogy nem botrányok, hanem belső folyamatok vezettek oda, ahol ma tart. Egy hosszú önismereti út végén jutott el a megállapodásig, a szerelemig és az apaságig.

Brasch Bence színész, énekes
Brasch Bence régebbi párjaival nagyon nehezen szakított, mindig megvárta, míg a másik lép 
Fotó: Karnok Csaba

Brasch Bence szakításai, új kezdetei

Brasch Bence nem titkolja, hogy korábbi kapcsolatainak lezárása nem volt könnyű, de szükséges volt. Felesége előtt Márkus Luca, a Hogyan tudnék élni nélküled? színésznője volt sokáig a párja, de végül külön utakon folytatták.

Mind a kettőnk számára ez volt a lehető legjobb döntés, és a legjobbkor. Én azt gondolom, sok szakításnál, mire végül megtörténik, akkor valójában már jóval korábban lezajlott fejben, mégis vársz. Ezek nagyon nehéz helyzetek, nemcsak párkapcsolatban, hanem ugyanúgy szakmában is. Nekem meg kellett tanulnom szakítani. Régen inkább addig húztam, amíg velem nem szakítottak

– vallotta őszintén Hevesi Tamás podcastjében a sztár.

A színész szerint ebben nagy szerepe volt a színházi közegnek is, amely egyszerre ad rengeteget, de sokszor kemény kompromisszumokat követel.

Megtanultam a leckét. Azt gondolom, hogy csak azt tudják veled megcsinálni, amit hagysz. Persze, evidensnek tűnik, hogy kiállj magadért, de nem egyszerű. A színházban sokszor azt tanulod meg, hogy örülj, hogy ott lehetsz, hogy játszhatsz. De a valóságban a másik félnek is jó, hogy te dolgozol. Határokat kellett húznom, ezt mostanra tanultam meg

– tette hozzá.

Szerelem, apaság, új prioritások

Két éve a színész életében egy minden eddiginél nagyobb lecke következett. Egyszer csak bekerült az életébe Gál Réka Ágota, a jelenlegi párja, akivel nagyon hamar eljutottak a családalapításig. Bár a szikra rögtön megvolt köztük, azért az ismerkedés elején nem volt minden zökkenőmentes.

Amikor először találkoztunk és belenéztem a szemébe, rögtön éreztem, hogy ebből baj lesz. Elkezdtünk ismerkedni, de nem indult könnyen a kapcsolatunk, ugyanis hónapokig nem jöttünk össze. Hol egyikünk, hol a másikunk nem akarta. Bár valójában mindketten éreztük, hogy így kell lennie, de rengeteg hátráltató körülmény volt

– mesélte Bence, végül azonban beérett a szerelem és nagyon hamar érkezett a közös gyermekük is.

brash bence-01-BORS
Brasch Bence felesége, Gál Réka Ágota azonnal elrabolta a sztár szívét Fotó: Metropol

A kapcsolatuk rövid időn belül családdá érett, ami Bencét gyökeresen megváltoztatta, ugyanis apaként kellett helytállnia, de az biztos, hogy a gyermeke születését soha nem fogja elfelejteni. Különösen emlékezetes marad számára az az időszak, amikor Kiss Ramóna párjaként A Nagy Duett első adása közben már tudta: bármelyik pillanatban megszülethet a kisfia.

Nem voltam ott fejben a produkció alatt. Borzasztó bűntudatom volt, de amint lement a dal, azonnal rohantam Komáromba, mert közben beindult a szülés. Szerencsére végül semmiről nem maradtam le

– idézte fel az ominózus estét az Erkel színház színésze.

Brasch Bence ma már nyugodtabban, tudatosabban él. A sok kapcsolat, döntés és bizonytalanság végül egy irányba vezette – egy olyan élet felé, ahol a szerelem, a család és a felelősség egyszerre kapott helyet.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.