Amikor egy gyermek meghal, azt mondják, angyal lesz belőle. De vajon a tovább élni kénytelen árva szülők számára mi ad feloldozást? Hogyan lehet elfogadni az elfogadhatatlant?
Árva szülőnek lenni az egyik legnagyobb próbatétel, aminek a végén nincs jutalom. A halál feladja a leckét az itt maradóknak. Csupán a remény marad, hogy egyszer eljön a gyógyulás.
Van, aki nem kapott esélyt. Vagy várt gyermekből lett spontán angyal, mert az édesanyja elvetélt, vagy a szülei döntöttek amellett, hogy valamilyen okból megszakítják a várandósságot. Aztán ott vannak azok a babák, akik csupán néhány órát élhettek. A kisgyermek, vagy a kamasz elveszítésének fájdalmára sincs gyógyír.
Amikor a gyermekünk meghal, úgy érezzük, vele együtt a jövőnk is elveszett. Rémisztő a bánat mélysége, és bár az agy tudja, hogy csak a szabadjára engedett gyász képes feloldódni, a szívben megfagy a szeretet. Pedig aminek gátat vetünk, amit lecsitítunk, az soha nem ér véget. Muszáj alámerülni a fájdalomba ahhoz, hogy egyszer képesek legyünk kiemelkedni onnan.
Az élet ugyanis kíméletlenül megy tovább. Akármennyi gyermekünk születik is, akármennyire is szeretjük a már meglévőket, egyik sem fogja pótolni az elveszítettet. Felfoghatatlan, ha egy gyermek meghal. Nem lehet elfogadni! Nem lehet elfelejteni! Csak túlélni lehet. Túlélni és emlékezni. Túlélni, emlékezni és gyógyulni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre