
Csapás Dárdai Bencének, elveszítette legfőbb támaszát
Kirúgták a két hónapja nyeretlen Wolfsburg edzőjét.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Benke Attila 110-szeres válogatott röplabdázó.
A magyar szövetség honlapjának hétfői gyászjelentése szerint Benke a magyar röplabdasport kiemelkedő személyisége, az utánpótlás-nevelés egyik nagy tanítómestere volt.
Az Elektromosban kezdett röplabdázni 16 évesen, három év elteltével a Budapesti Honvédba, 1953-ban pedig a Vasasba igazolt, az angyalföldi csapatnak egy évtizedig volt a játékosa. Mindhárom klubjával bajnoki ezüstéremig jutott - hatszor -, emellett három bronzot is nyert.
A nemzeti csapatban 1949 és 1960 között 110 alkalommal szerepelt, és ő volt az első, aki elérte a százszoros válogatottságot. Négy világbajnokságon és két Európa-bajnokságon lépett pályára, az 1950-es kontinenstornáról bronzéremmel tért haza.
Játékos-pályafutása után előbb a Vasas SC vezetőedzője volt, 1967-től 1990-ig a klub utánpótlás-edzőjeként tevékenykedett, 1967-től a férfi válogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott, majd utánpótlás-szakágvezető volt Angyalföldön.
Kirúgták a két hónapja nyeretlen Wolfsburg edzőjét.
A futballvilágot sokkolta a hír!
Retró hősei menthetik meg Lőw Zsolt szenvedő csapatát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre