
„Megőrültetek?!” – Pánik a Galatasaraynál, csak így adnák Sallait a Liverpoolnak
A Poollal hírbe hozott magyar futballsztár sokatmondó nyilatkozatot tett a Galatasaray győzelme után. Rengeteg pénzen kívül Szalahot, Isakot vagy akár Szoboszlait kérik érte cserébe a szurkolók. Így reagáltak a törökök Sallai Roland esetleges eladására.
Egy vasárnapi sajtóhír szerint a téli átigazolási időszak hétfői zárásáig Sallai Roland a Liverpool kiszemeltje a lyukas jobbhátvédposztra, miután a Sunderlandtől nem sikerült szerződtetni Arne Slot vezetőedző korábbi rotterdami játékosát, Lutsharel Geertruidát. A török Galatasaray szakvezetője, Okan Buruk szélső védőt faragott válogatott támadónkból, méghozzá olyat, akiről a minap elmondta: a kényszerből elvállalt szerepkörben világklasszishoz közeli teljesítményt nyújt. A Pool-trénernek éppen ilyen, több poszton bevethető játékosokra van szüksége, csakhogy a reakciókból kiderül: a török szurkolók is tiltakoznak egyik legfontosabb csapattagjuk eladása ellen.

Fotó: Anadolu via AFP
Hogy mi lesz a történet folytatása, órákon belül kiderül, mindenesetre maga Sallai sokatmondó nyilatkozattal utalt arra, hogy marad a török sztárklubnál.
– A bajnokság megnyeréséhez végig motiváltnak kell lennünk. Ebből a szempontból a vasárnapi három pont nagyon fontos volt. Teljesen megérdemelten nyertünk, így kell folytatnunk.
Száz százalékot akarok nyújtani ezért a klubért. Nagyon örülök, hogy a Galatasaraynál lehetek. Segíteni akarok a csapatomnak
– mondta Sallai Roland a Kayserispor elleni 4-0-s bajnoki győzelem után.
Habár a Vörösök félig-meddig már Liverpool-mezben látják Sallait (egyes hírek szerint 25, mások szerint 30 millió euróért, azaz 9,5 és 11,5 milliárd forintért) a Galata hívei hallani sem akarnak sokoldalú magyar kedvencük elvesztéséről.
Sallai Roland a Liverpoolban? Így reagáltak a hírre a törökök
Akadnak, akik kizártnak tartják Sallai liverpooli aláírását, mások sokkal több pénzt és Pool-játékosokat is várnak érte cserébe, Mohamed Szalahtól Szoboszlai Dominikig.
„Egy ilyen keményen gürcölő játékost nem lehet eladni! Megőrültetek?!”;
„Sallai nem eladó!”;
„Adjuk drágábban vagy sehogy! Ennyi pénzből nem találunk még egy olyan focistát, mint Sallai”;
"Adjanak érte legalább 50 milliót, plusz Isakot";
„Rendben, de csapják hozzá még Szalahot is!”;
„Ennyiért legfeljebb az egyik cipőjét kaphatják meg”;
„Elég 5 millió is, de akkor kérjük mellé Mac Allistert és Szoboszlait”
– röpködnek százával, ezrével az ilyen és ezekhez hasonló vélemények a Galata-szurkolók részéről.
Az angol válogatottnak már három gólt lőtt Sallai Roland iránt korábbi hírek szerint a Brentford és az Everton is érdeklődött a Premier League-csapatok közül.

Top hírek

Nem bírja a melltartó, kitette irdatlan nagy kebleit a szőke bombázó matektanárnő
Ebanie Bridges nem véletlenül kapta a Szőke Bombázó nevet.

Nem akármilyenre sikerült Varga Barnabás első gólja az AEK Athénban
Csereként beállva, két perc alatt, szöglet után, fejjel.

Szoboszlai Dominik tisztázta a róla keringő pletykákat
Megszólalt a liverpooli szerződéshosszabbításról.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre