
Az ismert humorista őszintén vallott a letartóztatásának okairól – Videó!
Tiffany Haddish most először nyilatkozott a médiának, mióta az év elején elaludt a volán mögött és emiatt letartóztatták.
Tiffany Haddish most először nyilatkozott a médiának, mióta az év elején elaludt a volán mögött és emiatt letartóztatták.
Drew Barrymore a szemfüles fotósoknak köszönheti, hogy első terhessége jóval azelőtt kiderült, mint ahogy azt ő akarta volna.
A rappertől nem újdonság, hogy úgy öltözködik, mintha minden nap halloween lenne, de már új barátnője is kezdi lemásolni őt.
Életének 65. évében nem bírta tovább az örökös küzdelmet a függőségtől szenvedő Peter Robbins.
Az együttlét során nagyon durva dologra lett figyelmes a népszerű modell.
Kereken fél évszázada hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola-alkotás, amely Mario Puzo legendás regényét adaptálta.
Juhász Anna 2010 óta foglalkozik a kávéházi irodalmi élettel, a Karinthy családdal, most első filmjével, a Frici&Arankával is bemutatkozik.
Nem ismeretlen Csuti számára Kulcsár Edina új dala, hiszen gyakorlatilag végigasszisztálta a megszületését. Még segített is gyakorolni gyermekei anyjának, miközben „boldog családként” ültek az autóban.
Az Ázsia Expressz sztárja nem bírta leplezni szomorúságát, a kamera előtt sírta el magát.
A csinos lemezlovas büszke tökéletes alakjára, és ezt előszeretettel meg is osztja a rajongókkal.
Nehéz időszakon megy keresztül Csuti a válása miatt, ám úgy tűnik inkább megpróbálja humorral elütni a bánatát.
Fontos éve lesz Cambridge hercegnéjének, egy olyan pozíciót kaphat, amit 366 éve nem töltött be nő.
Az 51 éves korában elhunyt magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt egy ország gyászolja, gyermekei az interneten is megemlékeztek róla.
Végső nyughelyére kísérték a január 4-én elhunyt zenészt.
Az énekes nem számított rá, hogy lánya olyannyira zokon veszi a döntését, hogy könnyekben tör ki.
Több száz rajongója könnyezte meg a magyar híresség döntését...
1167
1632
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.