Ilyen volt Lajcsi börtön előtti, utolsó fellépése

A Bors munkatársát Boldogasszonypusztán fogadta a zenész, ahol egy kisebb baráti társasághoz csatlakozhatott a zsurnaliszta. Lajcsi komótosan, merengve készülődött az utolsó nagy menetre… Az indulás előtt utoljára belenézett a kúria előszobai tükrébe, és amolyan gyakorlásképpen fújt néhányat imádott hangszerébe, ami egyébként beteggé tette.

„Nem úgy szól a trombita, ahogy kellene, de a doktornő is megmondta, hogy kevesebbet fújhatom... A magasabb hangok nem mennek igazán és nem is szabadna, de úgyse bírom ki. Nekem a zene az életem.”

Lajcsi ugyan igyekezett vidámnak mutatkozni, de látszott rajta, hogy fizikailag megterhelő a trombita megszólaltatása és a hangulata sem a régi, hiszen sok évtizedes karrierjének lezáró akkordjaira készült szombat este. 

„Dáridó ott van, ahol én vagyok!”

„Ez a tükör az, amiben minden fellépésem előtt még utoljára megnéztem magam. Itt álltam akkor is, amikor sok éve egy este a kislányom a lábam elé kuporodott és szép csendben kifűzte a cipőmet. Ezzel jelezte: Apa ne menj el, maradj itthon!”

– idézte fel a számára kedves emléket Lajcsi, aki Tatabányára indult épp, ahol egy nőnapi bulira várták, hogy még egyszer, utoljára szóljon a Hosszú, fekete haj, mielőtt felcsendül az Il Silenzio és egy időre elhallgat a legendás rézhangszer…

„Különleges ez a mai este és nagyon vártam ezt a fellépést. Azt is tudom, hogy fogadásokat kötöttek, lesz-e buli, vagy sem. Hát lesz buli! A Dáridó ott van, ahol én vagyok és ez már így is marad. Ugyanakkor a saját elhatározásomból is és persze az egészségi állapotom okán is, egyelőre visszavonulok a színpadról. A soron következő bulikat lemondtam. Nem lehet két végén égetni a gyertyát, így amíg véget nem ér a kálváriám, addig ehhez a döntéshez tartom magam. Ezt tanácsolták az orvosaim is és erre kért a családom is.” 

– tárta szét a karját Galambos Lajos, mielőtt autóba szállt, hogy még egyszer utoljára átélje a közönség szeretetét, amit az a tény sem tudott csillapítani, hogy pár héten belül börtönbe kell vonulnia, hogy megkezdje a rá jogerősen kiszabott 3 év 6 hónapos börtönbüntetését. 

„Én vagyok a Lajcsi”

Galambos Lajost hatalmas ovációval fogadták a tatabányai Széchenyi Művelődési Házban, ahol már javában tartott a nőnapi buli. A trombitás még egy különleges bevonulózenét is kapott, amivel a házigazdák az előtte álló kemény harcot szimbolizálták. Miután a Deep Purple Smoke on the water gitárszólójára odalépett a mikrofonhoz, röviden köszöntötte a buli résztvevőit. Tette ezt humorral és öniróniával. 

„Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, én vagyok a Lajcsi!”

– kezdte a Dáridó szülőatyja, aki ezzel a tréfával mutatta be a tévéstábot, mely a helyszínen várta őt. Később a színpadról felismert egy úriembert, aki történetesen villanyszerelőként dolgozik. Nem véletlenül örült meg neki. 

„Itt a Béla, gyerekek! Képzeljétek el, ő egy villanyszerelő! Nekem nagyon nehéz villanyszerelőt találnom, mert senki nem akarja vállalni. Na, az ő tiszteletére ma eljátsszuk az Áramszünet című nótát...” – kacsintott össze a közönségével Galambos. 

Lesik, mikor kapja el egy fulladásos roham  

Bár Galambos Lajos a bulin felöltötte a vidámság álarcát, a koncert alatt többször is hátralépett zenekarának tagjaihoz, mintha csak a következő dalról egyeztetne. Persze nem erről volt szó, hiszen a sorrendet már jó előre megbeszélték és lepróbálták. Lajcsi valójában azért fordított hátat a közönségének, hogy ne lássák őt levegő után kapkodni. A nemrég diagnosztizált COPD (tüdőtágulat) betegsége ugyanis komoly légszomj formájában tört rá egy-egy nóta előadása után. 

„A betegségem egy dolog, de a közönség nem azért jött el, hogy amolyan katasztrófaturistaként azt lessék, mikor kap el egy fulladásos roham, vagy mikor kezdek el köhögni a mikrofonba. Ők mulatni jöttek és azért, hogy engem halljanak trombitálni és énekelni.” 

„Csak az a tudat nyugtat meg ilyenkor, hogy sokan vannak körülöttem, akik azonnal segítséget hívhatnak, ha baj van. És a kocsi csomagtartójában ott lapult egy oxigénpalack, amit a zenésztársaim bármikor behozhattak volna, ha úgy látják, szükségem van rá.”

– mondta a Borsnak a koncert után a trombitaművész.