
„Együtt erő vagyunk” – üzent Orbán Viktor a békemenet kapcsán
A miniszterelnök friss Facebook-posztjában fogalmazott meg felhívást a március 15-i, újabb békemenetre.

A miniszterelnök friss Facebook-posztjában fogalmazott meg felhívást a március 15-i, újabb békemenetre.

Úgy látszik, Jakab Péter már nem is titkolja, hogy baj van a házasságával, már a jegygyűrűjét sem viseli.

Idén januárban 1500 milliárd forinttal csökkentette a kormány az adókat – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.

Álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, nincs olyan, hogy ingyenes egészségügy, ez egy illúzió – hangoztatta Márki-Zay Péter egy interjúban tavaly nyáron.

Tarlós István volt a Narratíva vendége, ahol többek között úgy vélekedett a főpolgármesterről, hogy ő egy könnyen befolyásolható személyiség.

Újabb részben mutatja be a Városháza-botrány részleteit a Mediaworks Hírcentrum. Ezúttal jutalékra éhező cápák és baloldali magyarázatok hallhatóak a botrányos hangfelvételeken.

Tavaly év végén elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete, mely 2022 január utolsó hétvégéjén izgalmas kiállítással és zenei programokkal nyitja meg kapuit a közönség előtt.

Az ellenzék miniszerelnök-jelöltje korábban már bejelentette: megszüntetné a rezsicsökkentést.

Véget érni látszik a Facebookon kirakatba tett, díszletként használt családi boldogság.

Perdöntő jelentősége van a koronavírus elleni harmadik oltás felvételének, mert négy hónappal az első és a második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökken.

Péterfi Judit testőrként állt az újságírók és Márki-Zay Péter közé.

Népszerű szórakozóhelyként hirdeti magát a Bananon klub, ami frekventált helyen, Róma központjában, a San Giovanni metrómegállóhoz közeli mellékutcában, bérházak között, egy vendéglő szomszédságában található. Most már arról is híres, hogy itt lelte halál

Egészen abszurd maga a felvetés is, hogy a Covid áldozatai között milyen arányban vannak fideszes vagy ellenzéki szavazók – mondta Jakab Péter az Alfahírnek adott interjújában.

A jogi eljárások elnyújtásával akár a kampányidőszak végéig is kihúzhatja Bige anélkül, hogy kifizesse a gazdák megkárosítása miatt kiszabott GVH-bírságot. Márki-Zay kampányára eközben korlátlanul költi a pénzt a baloldali oligarcha.

A koronavírus-járvány sem tudja elhalványítani azt, hogy Magyarország gyarapodó időszakát éli – jelentette ki Dömötör Csaba.

Egy nagyon fontos helyről kapott politikai támogatást a magyar miniszterelnök.
83
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.