
Jó hír érkezett: már utalják és kézbesítik az emelt összegű nyugdíjat
Szerdától már utalják és kézbesítik az első idei, öt százalékkal emelt nyugdíjat - közölte Zsigó Róbert a családokért felelős parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán.
Zsigó Róbert a videóban hozzátette: az emelés egy átlagnyugdíjnál havi 7800 forint többletet jelent.
Az inflációkövető nyugdíjemeléssel a kormány biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését - mondta, kiemelve: 2010-ben ezt vállalta a kormány, és állta is a szavát, mert az elmúlt években több mint tíz százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke.
Emlékeztetett: a múlt évet a 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal zárták
Februárban pedig visszaadják a nyugdíjasoknak a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat. Ezt a gazdaság jó teljesítménye, a koronavírus-járvány ellenére is stabil gazdasági növekedés teszi lehetővé - fűzte hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta: 2022 a nyugdíjasoknak is fontos év, az időseknek is választaniuk kell, hogy „haladunk-e tovább ezen az úton, és a jó gazdasági teljesítményből folyamatosan tudjuk növelni a támogatásokat vagy engedjük-e, hogy visszatérjünk a Gyurcsány-Bajnai korszakba, ahol sorozatos megszorításokkal elszegényítették a nyugdíjasokat”. Akkor elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, és Európa legmagasabb rezsiszámláit fizettették velük - mondta.
A baloldal programja most is ugyanaz, mint volt - jelentette ki. A baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje eltörölné a 13. havi nyugdíjat és a rezsicsökkentést is, „ráadásul embertelen módon az idősek halálától reméli, hogy hatalomra jusson” - mondta.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott: „mi megvédjük a nyugdíjasokat, mert Magyarországnak az idősek megbecsülése terén is előre kell mennie, nem hátra.”
Top hírek


Hatalmas áttörés: Több mint 4000 éves, arannyal borított múmiát találtak
A feltárás során nemcsak szobrokat találtak.

Eladó a kolbászcsempe és a kézzel gyártott hógolyó – ezek az internet legőrültebb hirdetései
Hirdetéseket, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre