
Életre szóló élmény! Raliversenyzővel száguldhattak a súlyos beteg gyerekek - Videó!
Szombaton a Ments Életet Alapítvány beteg gyermekeket látott vendégül a zsámbéki vezetéstechnikai pályán. A lurkók több autóba is beülhettek.

Szombaton a Ments Életet Alapítvány beteg gyermekeket látott vendégül a zsámbéki vezetéstechnikai pályán. A lurkók több autóba is beülhettek.

Kigyulladt egy társasház harmadik emeleti lakása Debrecenben hétfőn kora reggel, nyolc embert vittek kórházba.

A választókerület országgyűlési képviselője azt kéri, hogy csak a legszükségesebbekre használják a vizet a lakosok, hogy az kitartson a hőség végéig.

Hatóság félrevezetésének vétségével vádolják azt a 30 éves férfit, aki tavaly áprilisban egy pénzszállító cég biztonsági őreként a gépkocsihoz visszatérve azt mesélte a kollégájának, hogy egy férfi megpróbálta kirabolni.

Szinte a vírusnál is fertőzőbb a Bors új játéka.

Vélhetően nem terrorcselekmény volt a hét végi, három halálos áldozattal járó koppenhágai lövöldözés.

A hét első napjaiban a forróság miatt pár megyében vörös riasztás van érvényben.

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnál speciális kialakítású mentőautóiból kettő is szolgálatba állt. A szabály az, hogy a riasztástól számított két percen belül útnak kell indulniuk. Mutatjuk, mit tudnak!

Baleset miatt lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető út egy szakaszát hétfő reggel; torlódásra kell készülni – közölte a rendőrség a honlapján.

Több halottja is van a koppenhágai Fields bevásárlóközpontban történt vasárnapi lövöldözésnek - közölte a dán főváros rendőrfőkapitánya.

A baleset a Soroksári úton történt, az autók akadályozzák a forgalmat.

Jakab Péter lemondása miatt július 2-án a Jobbik ismét elnököt választott. A tisztségért hárman indultak, a szavazást Gyöngyösi Márton nyerte.

37 fokos hőséggel indul a hét, úgyhogy most aztán tényleg oda kell figyelni. Ráadásul sokan meg is ijedhetnek, mert szirénapróba lesz. Hol lehet ma vért adni? A hétfő legfontosabb tudnivalói egy helyen!

Két nyaraló nővel is cápák végeztek a Vörös tengeren, a helyszínen magyarok is tartózkodtak.

Valószínűleg éveken át keresztezték egymás útját, de 56 év után találkozott egymással az a testvérpár, aki 56 év után tudta meg, hogy létezik a másik.

Lana Wolf úgy döntött, nem takargatja tovább, és örömet szerez Instagram-követőinek is.
2539
3758
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.