
A Mohosz horgászturisztikai szolgáltatóközpontokat hoz létre
Ősszel kerülhet a kormány elé a horgászturisztikai stratégia és program.

Ősszel kerülhet a kormány elé a horgászturisztikai stratégia és program.

Nagy erőkkel keresik a horgász holttestét.

Hatalmas méretű harcsák kerültek horogra. A kifogott harcsák tetemes súlyúak voltak, mivel az egyik 90 kilós volt, a másik pedig 65 kilót nyomott a mérlegeléskor.

Az invazív fajnak számító fekete törpeharcsa balatoni állományának növekedése miatt a halfaj elterjedésének feltérképezését szolgáló kérdőív kitöltésére kérik a horgászokat az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai.

Csütörtökön tartják a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. Találkozóját és Horgászversenyét Székesfehérváron, a Palotavárosi horgásztavaknál, ahol Madár alaposan meglepte a résztvevőket.

Az apa nem tehetett semmit, a tragédia egy másodperc alatt történt, amikor kisfiával a folyóparton horgásztak. Azonnal utánaugrott a vízbe, de nem találta a kicsi testét sehol, a víz sodrása azonnal magával ragadta.

Kedvence a haltepertő és a dunai halászlé, leginkább a Mosoni-Duna varázsolja el, és bár a méhészet a szenvedélye, a horgászásra is több időt szeretne szakítani Nagy István agrárminiszter, aki a Halak napja alkalmából adott interjút a Borsnak.

Egy szerencsétlen döntés miatt fulladt meg majdnem egy fiatalember. Szerencséje volt, hogy az orvosok úgyis kitalálták mi a baja, hogy nem tudott megszólalni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
