
Újabb világjárvány, szökőárak és éhínség – Baba Vanga nem sok jót jósolt erre az évre
A „balkáni Nostradamus” nem sok jót jósol erre az évre. Ha bejönnek a jövendölései, akkor nagyon nehéz hónapok elé nézünk.

A „balkáni Nostradamus” nem sok jót jósol erre az évre. Ha bejönnek a jövendölései, akkor nagyon nehéz hónapok elé nézünk.

Megszületett a Trónok harca sztárjának második gyermeke. Sophie Turner és Joe Jonas nem rejtette véka alá a gyermekük nemét sem.

Három gyermek halt meg abban a sárlavinában, amely egy iskolát temetett maga alá Kolumbia északnyugati részén csütörtökön.

Ismét ingyenes szabadtéri mozi várja az érdeklődőket augusztus végéig a BudaParton. Az is kiderül, milyen filmeket fognak vetíteni.

Újabb hat embernél diagnosztizálták a majomhimlő vírusát, így harmincra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon.

„A jogszabályokat mindenkinek be kell tartani!” - üzente politikai szövetségesének Őrsi Gergely.

Ecuador partvidékét 5,8 erősségű földrengés rázta meg, egy tizenéves meghalt áramütésben egy leszakadt vezeték miatt - közölte a hatóság.

Ivana Trump 73 éves volt.

A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Egy gyenge hidegfront érkezik, melynek szakadozott felhőzetéből inkább csak északon fordul elő zápor, esetleg zivatar.

A kormány szerdán energia-veszélyhelyzetet hirdetett ki, amely hét pontból áll. Az utca emberének a rezsije így fog változni.

A melegben, aki teheti olyan tömegközlekedési eszközt válasszon, amelyen van légkondi. Légkondis trolin 27, a légkondicionáló nélküli villamoson 36 fok van.

A hétvégén változások lesznek az autós- és a közösségi közlekedésben is, de lesz rengeteg program is. Íme a hétvége legfontosabb tudnivalói.

Barlangot találtak az erdő mélyén.

Angliában tombol a kánikula, és a Blair Drummond Safari Parkban élő makimajmoknak is melegük van.

Számítástechnikai eszköz vásárlásánál mindig érdemes több szempontot figyelembe venni, például hogy milyen helyzetben szeretnénk használni vagy hogy hogyan néz ki az adott számítógép.
2381
3615
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.