RETRO RÁDIÓ

Látványetetéssel és kedvezményes belépővel vár ma az állatkert





Március 3-án tartják a vadvilág világnapját, így számos programmal készül a Fővárosi Állat- és Növénykert.



Megosztás
Szerző: BGA
Létrehozva: 2023.03.03.
Módosítva: 2023.03.03.
ez lesz ma állatkert Népliget

Az ENSZ éppen tíz éve, 2013-ban nyilvánította március 3-át a vadvilág világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét. Hazánk területének egyötöde áll hazai természetvédelmi oltalom alatt, ami európai viszonylatban is kiemelkedő. A 2200 növény- és 42 000 állatfaj közül csaknem 1900-at tartanak számon védettként. A világnap alkalmából a Fővárosi Növény- és Állatkert által szervezett program idén az együttműködésre, a partnerkapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Olyan szervezetek közötti kapcsolatok szoros együttműködését kívánja hangsúlyozni, melyek a vadvilág védelme érdekében fogtak össze és tevékenykednek a világ minden pontján. A partnerek között megtalálható többek között a Herman Ottó Múzeum, az Agrárminisztérium, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is.

Fókás látványetetés is lesz pénteken a vadvilág világnapján az állatkertben – Fotó: állatkert

Kedvezményes belépés, számos program az állatkertben

Azok a 18 év alattiak, akik állat- vagy növénymaszkban, esetleg állatot, növényt ábrázoló plüssel érkeznek, mindössze 200 forintért léphetnek be pénteken. Emellett 10:00 és 14:30 között félóránként látványetetést tartanak többek között a hangyászoknál, a fókáknál, a gorilláknál, a cápáknál és a zsiráfoknál. Az egész napos programok között a gyepekkel, a komposztálással, a beporzókkal, és természetesen a vadállatmentéssel és a madárvédelemmel is megismerkedhetnek a gyerekek.

Most már tényleg lezárják: kezdődik a káosz a népligeti felüljárón

Közel két hét csúszással, de végre elkezdik a munkát az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében található felüljárón. A BKK tájékoztatása szerint péntek este 8 órától szombat hajnalig irányonként egy sávon haladhat a forgalom, mert ekkor mérik fel a híd állapotát. Szombat reggeltől várhatóan év végéig a belváros felé egy, kifelé két sáv lesz járható.

Veszélyes hulladékot gyűjtenek Ferencvárosban

Szombaton 9 és 13 óra között három helyen lehet leadni veszélyes hulladékot a IX. kerületben: a Napfény utcában a Lidl áruház előtt, a Kinizsi utca 12. sz. előtt, a Lónyay utca és a Kinizsi utca kereszteződésénél, illetve a Lenhossék utca 24–28. sz. előtt, a Vendel utca felőli részen. Leadható például elem, akkumulátor, elektronikai hulladék, fénycső, villanykörte, lejárt szavatosságú gyógyszer, festék- vagy lakkhulladék, festékes-, hígítósgöngyöleg, rongy, használt sütőzsiradék, tisztítószer, dezodorosflakon, oldószer, savak, lúgok, növényvédő szerek, szigetelőanyagok, fáradt olaj, fagyálló és olajszűrő. Hungarocellt azonban tilos leadni.

Virágvásár a II. kerületben

Kedvezményes árvácskavásárt szervez a II. kerületi önkormányzat. Szombaton 9 és 13 óra között a papkerti parkolóban (Rómer Flóris utca 4.) és a Gyarmati Dezső Uszoda parkolójában (Máriaremetei út 224.) várják a vásárlókat. Fejenként legalább 4, legfeljebb 25 tő árvácska vásárolható, tövenként 240 forintért.

Árvácska, virág, tavasz
240 forintért vehetnek egy tő árvácskát a II. kerületi lakosok – Fotó: Pixabay

Tegyünk együtt a környezetért!

A XXII. kerületi önkormányzat a helyiekkel összefogva szervezte meg a Tétényi-fennsík szemétszedését. Szombaton reggel 9-kor a Bartók Béla út 218. szám előtt várják a lelkes önkénteseket. Az eszközöket az önkormányzat biztosítja. Ezzel párhuzamosan a IV. és a XIII. kerület határán lévő Népszigetet is meg szeretnék tisztítani a szeméttől, szintén szombaton, 10 és 14 óra között. Gyülekező az Északi vasúti összekötőhíd szigeti lábánál, a „kecskés” előtt lesz. A hídtól északra az újpesti, onnan délre az újlipótvárosi önkormányzat szervezi a szemétszedést. Eszközöket itt is biztosítanak.

100 éves a Time magazin

1923. március 3-án jelent meg először New York – azóta világhírűvé lett – heti magazinja, a Time. Ez a név hazánkban leginkább „Az év embere” különkiadás miatt csenghet ismerősen, hiszen ezt a címet azoknak ítéli oda a magazin szerkesztősége, akik az adott évben a legtöbbet tettek a világért. 1956-ban például „A magyar szabadságharcos” volt az év embere. 2021-ben egy másik különszám címlapján Karikó Katalin szerepelt „Az év hőseként”, az mRNS-vakcina kifejlesztése miatt.

Így változik a közlekedés a hétvégén

  • Pénteken 9 és 15 óra között karbantartás miatt sötétek lesznek a jelzőlámpák a Könyves Kálmán körút–Gyáli út csomópontban. A forgalmat rendőrök irányítják.
  • Péntektől vasárnapig lezárják a fél útpályát a XIX. kerületben, a Határ úton a Balassa köz és a Mikes utca között burkolatjavítás miatt naponta 8 órától és 15 óráig. A váltakozó irányú áthaladást jelzőlámpa szabályozza.
  • Várhatóan péntek estig útszűkület lassítja a forgalmat a VI. kerületben, az Akácfa utcában a Dob utca után csatornajavítás miatt.
  • Gázvezeték-javítás miatt a XX. kerületben, a Vörösmarty utcában a Hargita utcánál a két irány forgalma felváltva a villamospályán haladhat.
  • Egyirányúsították a XV. kerületben a Beller Imre utcát az Illyés Gyula utcától a Széchenyi tér felé kerékpárút-építés miatt.
  • Pénteken egész nap és szombaton 12 óráig tilos megállni az V. kerületben, a Mérleg utca páros számozású oldalán a Széchenyi István tér és a Nádor utca között.
népligeti felüljáró
Péntek este már tényleg lezárják a népligeti felüljáró egy-egy sávját Fotó: Máté Krisztián

Programajánló

Harry Potter növényei

Harry Potter mágikus növényeinek nyomába eredhetnek a 3 és 12 éves kor között lévő gyerekek március 4-én 11 órától a Füvészkertben. A Mesehősök növényei programsorozat célja, hogy közelebb hozza a gyerekekhez a természetet, és játékosan tanuljanak az élővilágról, növényekről. Az egyórás esemény egy keresgélős, ismeretterjesztő sétával kezdődik, majd mindegyikük hazavihet egy elültetett növényt, aminek a gondozásához tanácsokat is kapnak.

Ingyen családi vasárnap a Néprajzi Múzeumban

A Néprajzi Múzeum alapításának 151. évfordulóját ünnepelhetjük március 5-én, egy az egész családnak szóló, ingyenes eseménysorozattal. Lesz térzene, Tárgysorakozó, MeseMatiné, 150-nel a Föld körül keresőjáték, rendhagyó és hagyományos tárlatvezetés, workshop, sőt ezen a napon még a múzeum raktárai és restaurátorműhelyei is megnyílnak előttünk.

Mozart-nap a Zeneakadémián

A Concerto Budapest 2018 óta évről évre egynapos koncertsorozatot szentel a klasszikus zene örök kedvencének, Wolfgang Amadeus Mozartnak. Így történik ez most vasárnap 10 órától is, amikor a fúvósötöstől a zongoraversenyig egy sor műfaj reprezentálja az egymást követő koncerteken Mozart művészetét a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

Ingyenesen látogatható múzeumok a hétvégén:

Szombat – Óbudai Múzeum

Vasárnap – Természettudományi Múzeum, Terror Háza





 





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás