
Most érkezett: brutális tűz tombol, erőgépeket is bevetettek a tűzoltók
Több helyről is rohantak oltani.
Egy pécsi férfi saját kiskorú húgáról készít pornográf felvételeket, amiket aztán kitett az internetre.
Egy pécsi házban még a saját kishúgáról is készített pornográf felvételeket egy perverz férfi. A fürdőszobába rejtett kamerát tett, így készített meztelen videókat a testvéréről. A helyiek szerint borzalmas, hogy van, aki ilyet tesz. Szerintük a szülőknek ezt észre kellett volna venniük.
A férfinek ráadásul nem a húga volt az első áldozata. Egy másik kislányt tavaly júniusban arra vett rá, hogy vetkőzzön le és készítsen magáról pornográf felvételeket.
A gyanútlan kislány végül megtette amit a férfi kért tőle. Ezeket a pedofil tartalmakat aztán internetes oldalakon osztotta meg, ahogy a húgáról készített meztelen videókat is. A férfi számítógépén több olyan szexuális tartalmú felvételt találtak, amelyeken pucér gyerekek szerepelnek, és láthatóan bántották vagy megfélemlítették őket.
A minap elfogták a rendőrök a perverz férfit, letartóztatták, ha később a bíróság elítéli akár 15 év börtönt is kaphat- tudta meg a Tények.
Több helyről is rohantak oltani.
Egy dokumentum film szerint mégis van valóság alapja.
Mintha máris ősz lenne.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.