
„Nem mertem hozzászólni” - Hailey Bieber rettegett függő férjétől
Justin Bieber 2020-ban beszélt először nyíltan függőségéről, ami már 19 éves korában elkezdődött. Most felesége osztotta meg, hogy mennyire nehéz időszakon vannak túl.

Justin Bieber 2020-ban beszélt először nyíltan függőségéről, ami már 19 éves korában elkezdődött. Most felesége osztotta meg, hogy mennyire nehéz időszakon vannak túl.

Keleti Andrea sem akart kockáztatni, ezért úgy döntött, felveszi a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát is. A mellékhatásokról is beszámolt.

Demcsák Zsuzsa nem kertelt, őszintén vallott férjével való kapcsolatáról. A Tények Plusz műsorában azt is elmondta, miért nem akarnak közös gyermeket.

Britney Spears idegösszeomlása miatt 2008 óta állt gondnokság alatt, mert a Los Angeles-i legfelsőbb bíróság szerint túlságosan fogékony volt a negatív befolyásolásra.

Palya Bea őszintén beszélt arról, hogy kedvesével hogyan tartják életben azt a bizonyos tüzet. Szerinte a szex nem tabu téma.

A részeg elkövető éjszaka mászott be az úszónő, Hosszú Katinka otthonába - számolt be Bagi Iván humorműsora a Darázsfészek újratöltve.

Mélypontra került az Edda alapítójának házassága idén nyáron. Pataky Attila csak most vallotta be: születésnapja előtt egy félreértés miatt felesége faképnél hagyta, amiért eluralkodott rajta a féltékenység.

Az Omega legendás frontembere, Kóbor János a Blikk információja szerint pár napja már betegeskedett, felesége unszolására feküdt be egy klinikára.

Brooklyn Beckham 24 éves exe Leonardo DiCaprio hollywoodi születésnapi partiján mutatta meg bájait.

Molnár Iván korábban már jelentkezett a műsorba, azonban akkor nem tudott részt venni a megmérettetésen.

Mazsi a kimerültség ellenére sem merte lehunyni a szemét, mert rettegett, hogy nem ébred fel.

A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma Nagy-Britanniában és Németországban.

Egyértelműen az év sztárpárja lett a nagy titkolózás után Szabó Zsófi és Shane Tusup, mindenki rájuk kíváncsi.

Nehéz elképzelni, mi zajlik le a műtőasztalon egy édesanya fejében, miközben kisbabáját segítik a világra. Berki Mazsiban is kavarogtak a gondolatok, ott abban a pillanatban a félelmei is felszínre törtek.

Az elvált luxusfeleségnek minden jól áll, de a sokat mutató szegecses bőrrrucik különösen.

Thomas Markle egy tévéműsorban beszélt arról, hogy elítéli lányát, amiért becsapta és hazudott az embereknek.
1588
1976
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.