RETRO RÁDIÓ

40 év után tért vissza az ABBA, máris dominálja a slágerlistákat





A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma Nagy-Britanniában és Németországban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.12.
siker fény csillogás

A svéd együttes Voyage című albuma, amely 40 éve az első új dalokkal, megjelenése után egy héttel a brit toplista élére került. Négy éve nem volt példa popalbum esetében, hogy ilyen rövid idő alatt több mint kétszázezer példányban keljen el.

Az ABBA utolsó stúdióalbuma, amely 40 éve, 1981-ben jelent meg, szintén a toplista élére került, kilenc korábbi ABBA-albummal egyetemben.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy rajongóinknak látszólag ugyanúgy tetszik az új album, ahogyan mi élveztük az elkészítését” - közölte az együttes a brit slágerlisták összeállításával foglakozó szervezettel.

Egy másik rekordot is megdöntött a Voyage, amely nyolc év óta egy együttes legtöbb példányban eladott albuma lett. Utoljára a One Direction fiúbanda Midnight Memories című albuma büszkélkedhetett ezzel.

Az ABBA, Ed Sheeran és a One Direction mellett csak Adele 25 című albuma volt képes elérni a kétszázezres példányszámot egy hét alatt az elmúlt évtizedben a BBC honlapja szerint.

A Voyage ráadásul az évszázad legtöbb példányban eladott vinilje lett.

Németországban is rekordot ért el a Voyage, több mint kétszázezres eladott példányával a slágerlista élére került a GfK Entertainment pénteki közlése szerint. Az albumból többet adtak el, mint a német toplistán szereplő 100 albumból együttesen.





Ezeket olvastad már?
Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Gyászol Azahriah

Gyászol Azahriah

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás