
Tom Cruise titka kiderült: betanult szöveget kellett ismételgetnie filmje érdekében
A világsztár biztosra akart menni.
Molnár Iván korábban már jelentkezett a műsorba, azonban akkor nem tudott részt venni a megmérettetésen.
Sok versenyzőnek az álma, hogy egyszer végigmehessen a Ninja Warrior legnehezebb pályáin, ahol nem csak az erőre, de az összpontosításra és olykor-olykor a szerencsére is szüksége lehet az atlétáknak. Olyan is előfordul, hogy valaki rajthoz tud állni, azonban a pályán megsérül.
Molnár Iván még 2018-ban jelentkezett a műsorba, azonban a versenyt el sem tudta kezdeni, ugyanis még előtte egy súlyos sérülést szedett össze.
„A 2018-as Ninja Warriorra szerettem volna jelentkezni, csak a felkészülés során egy falmászó versenyen balesetet szenvedtem. Kikapcsolt a karabinerem és lezuhantam nyolc méterről. A két alkaromon nyílt törést szenvedtem és a bal sarkam tört el. Elég durva pillanat volt, most visszajönnek az emlékek. Nem éreztem egy darabig, hogy hogy lesz ebből kiút, még most sem 100 százalékos a testem, de meglátjuk, meddig jutok” - mesélte hátborzongató sérülését Iván.
A világsztár biztosra akart menni.
A legmagasabb szintű fenyegetettségi kategóriába kerültek.
„Hamarosan érkezik a kis nyári csoda” – írta az üzletasszony.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.