
Tovább szigorít Lengyelország, komoly szabályok lépnek életbe szombattól
Bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket.

Szulák Andrea: Ócska ripacs lesz belőlem, és ezt nem szeretem
Szulák Andrea az ATV Mondd el Tatár Csillának című műsorában pályafutása nehézségeiről beszélt.

Beperelte főnökeit a világhírű színész
Terrence Howard beperelte a saját sorozata, az Empire mögött álló stúdiót.

Orbán Viktor vezetésével október 23-án is ülésezett az operatív törzs
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken is részt vett az operatív törzs ülésén, ezt követően beszámolt az ott elhangzott legfontosabb fejleményekről.

Azonosították: ez a három dolog tartja életben a világjárványt
Tudósok azonosították a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus okozta világjárvány három fő hajtóerejét.

Elszomorító felmérés: közlekedés közben sem tudjuk letenni a mobiltelefont
Nemcsak autót vezetve, hanem gyalogos közlekedés, biciklizés vagy rollerezés közben is hajlamosak mobilozni az emberek.

Horrorbaleset Dusnoknál, két motoros vesztette életét
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök az 51-es számú főúton.

Barátokból ellenségek: Nem kímélik egymást a TV2 sztárjai
Ábel Anita és Kajdi Csaba ellenfelekként térnek vissza a Nicsak, ki vagyok? zsűri székébe.

Így emlékeztek a Fidesz politikusai az 1956-os forradalom hőseire
A kormány tagjai és a politikusok a koronavírus-járvány miatt idén közösségi oldalaikon emlékeztek az 1956-os forradalomra.

Vesztegzár alá helyeznek két emblematikus magyar települést Romániában
Éjféltől két hétre vesztegzár alá kerül a néphagyományairól híres Szék és Tordaszentlászló.

Kábítószer-termesztőre csaptak le a rendőrök: elképesztő, mit találtak
A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai elkapták a 40 éves férfit.

Gondoltad volna? Akár hatszázezer forintot is kereshetsz biciklis futárként!
A pandémia hatására mind a kereslet, mind pedig az álláslehetőségek száma megnövekedett a futár szakmában, amely az egyik legjobban fizető foglalkozás lett.

Újra sokkol Biden, 11 millió illegális bevándorlót várna tárt karokkal Amerikába
Élő vitában csapott össze egymással Donald Trump és Joe Biden.

Megdöbbentő őszinteség: Matthew McConaughey-t megerőszakolta egy férfi
Az Oscar-díjas színész most megjelent önéletrajzi könyvében írt drámai eseményekről.

Van még egy napod, hogy kitaláld a tuti számokat! 2,65 milliárd a tét
Szombaton még te is feladhatod a lottószelvényedet, hogy megkísértsd Fortunát.

A Magyar operettet ünnepeljük
Kálmán Imre leghíresebb művével és Oszvald Marikával ünnepli a jeles napot a Budapesti Operettszínház.
8130
8540
