
Teszteltük: így ellenőrzik a boltokban a maszkviselést
A szabályszegő üzleteket komoly pénzbírsággal sújthatják, de akár rögtön be is zárhatják az új szabályok szerint.

Megdöbbentő, így tudta ellopni a menhelyről a kutyát a fiatal lány
A 17 éves lány besétált a nagykanizsai menhelyre, ahol felajánlotta segítségét, majd visszaélt az ott dolgozók jóindulatával.

Kiderült, így van most Bochkor Gábor
Miután múlt hét első felében a Covid-19 tüneteit észlelte magát a népszerű rádiós, a tesztelés után beigazolódott, ő is megfertőződött.

Még pár év és otthon nyomtathatjuk ki a tárgyainkat
Van olyan magyar iskola, ahol már kimondottan a területtel foglalkozó szakkör is indult.

Ez az a buli, ahol nem terjedt a vírus
Washingtonban rendezték meg azt a Halloween partit, ahol biztos volt, hogy senki nem fertőz meg senkit.

Brutális botrányt csinált Kourtney Kardashian, rajongói kiakadtak
Elképesztően felelőtlen kijelentést tett a celeb, akire nem tudunk mást mondani, minthogy butaságával még más emberek életét is kockára teszi.

Megdöbbentő, újból letartóztatták az egyik legismertebb televíziós személyiséget
Letartóztatták Indiában az egyik legismertebb televíziós személyiséget, Arnab Goszvamit egy két évvel ezelőtti öngyilkossági üggyel összefüggésben.

Gulyás Gergely: Az eddiginél lényegesen nagyobb szigorra és következetességre kell számítani
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján, ismerteti a legújabb kormányzati döntéseket.

Hihetetlen tempóban puzzle-özik, százezrek imádják
300 ezer követője van, csak mert puzzleket rak ki.

Leslie Mandoki az 1956-os forradalomról készített dokumentumfilmet
Mihail Gorbacsov, Andy Vajna és dr. Schmidt Mária is szerepel a Szabadságvágy című alkotásban, amelyet november 11-én tűz műsorára a Super TV2.

Ilyen a galamb-wellness Budapesten
A város szívében rendeztek csoportos fürdőzést a madarak.

Szinte nincs olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus, komolyan kell venni az intézkedéseket
Szerdán is beszámolt a koronavírussal kapcsolatos legújabb fejleményekről az operatív törzs.

Ez a férfi végig sétált Hadrianus fala mellett
Csupán négy napra volt szüksége a 120 kilométer teljesítéséhez.

Így reagáltak a vendéglátóhelyek a korlátozásokra
Bár az éttermeket és a kocsmákat igazából nem érintik a kedden bejelentett korlátozások, még jobban odafigyelnek az óvintézkedésekre.

Fogynak az újpesti játékosok, megvan a döntés, kiállnak-e a hétvégén
Már az MTK ellen is ifistákkal a csapatában állt ki az Újpest. A koronajárvány miatt megtizedelt lilák a Diósgyőrrel játszanának.

Csalók használják Korda György nevét
Internetes kaszinó él vissza a profi pókerjátékos énekes nevével, Balázs Klári jogi útra tereli az ügyet.
8062
8527
