
Széttárt combok és csupasz cicik, premier plánban fotózták az álomnőt
Zurine Aspiunza bikinimodell, de ledobta a melltartót is.
Már az MTK ellen is ifistákkal a csapatában állt ki az Újpest. A koronajárvány miatt megtizedelt lilák a Diósgyőrrel játszanának.
Az Újpest FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy nem áll ki pénteken a Diósgyőri VTK elleni OTP Bank Liga mérkőzésre.
A fővárosi klub szerdai közleménye szerint, bár a csapatot már az előző, MTK elleni mérkőzésen is alaposan megtizedelte a koronavírus-járvány, akkor még eleget tettek a kiállási kötelezettségüknek annak ellenére, hogy a 25 fős keretből csak hét labdarúgóra számíthattak.
Mivel a helyzet tovább súlyosbodott és már csak két, negatív teszttel rendelkező játékosa maradt az együttesnek, az egészség védelmében úgy döntöttek, nem utaznak el a miskolci bajnokira.
„Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, sem a fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni” - áll a közlésben.

Zurine Aspiunza bikinimodell, de ledobta a melltartót is.

Ráijesztett az újonc a bajnokra, de időben kapcsolt a Fradi.

Hatalmas meglepetéssel állt elő a focista.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.