
BKK: Sűrűbb járatok és lezárások az Európa-bajnokság alatt
A Budapesti Közlekedési Központ sok más mellett járatsűrítéssel igyekszik zavartalanná tenni a szurkolók szórakozását a labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt.

Szörnyű tragédia, a rendőrnél már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Életmentés közben vesztette életét az egyenruhás. Egy 14 éves fiú segítségére sietett, de hiába való volt minden próbálkozás.

Koronavírus - Mutatjuk hány ember fertőződött meg a világon
A Föld lakosságának két százaléka bizonyítottan átesett a covidon, a valóságban ez a szám a többszöröse is lehet a regisztrált adatoknak.

Teljes döbbenet, a családja ajtaján kopogott be az elhunyt, majd eltemetett anya
Mindenki azt gondolta, hogy az asszony a koronavírus áldozata lett. Nem sokkal később viszont életjelet adott magáról. Súlyos hiba történt.

A Halak felett viharfelhők gyülekeznek, amit már a család sem néz jó szemmel
A Halaknak változtatnia kellene az életstílusán, mert ez az út nagyon rossz irányba vezet. Ellenben a Vízöntőnek végre szép napja lesz, ami már nagyon kellett.

A szomszédoknál szülte meg az üllői kismama Zalánkát
Lakótársa lakásában hozta világra második gyermekét egy fiatalasszony Üllőn. Rita szerda hajnalban szólt a férjének, Ferencnek, hogy elfolyt a magzatvize. El is indultak a kórházba, azonban nem jutottak messzire: kénytelenek voltak segítséget kérni az ala

A velemiek Törőcsik Mari szobrot terveznek a művésznő háza elé
Emlékházként működtetné Törôcsik Mari egykori otthonát a velemi önkormányzat, csakhogy ehhez előbb meg kell vennie. Az áprilisban elhunyt művésznő ingatlanjának piaci értéke a becslések szerint 40–50 millió forint, ám a településnek nincs ennyi pénze.

Vígszínház: A vörös oroszlán - online közvetítés
Szepes Mária 1946-ban megjelent regénye néhány hónap után zúzdába került, mint veszedelmes, felforgató irodalom.

Férfitáncok - Egy időben ropják a Kárpát-medence verbunkosai
Kapuvártól Székelyudvarhelyig, Felvidéktől Sárközig egy időben táncolja a különböző tájegységek verbunk táncait több száz táncos.

Hallgassunk zenét a Bosnyák téren!
Június 12-én, 19 órától Térzene a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekarával.

Óriási ÁsványSziget az Életmód Expo-n
Életmód Expót tartanak június 12-13. között a Lurdy Házban.

Állítsuk vissza a nyugalmunkat! - a Nyitott Akadémia ingyenes programja
A legnevesebb hazai lélektani szakembereket hallgathatjuk meg június 12-13. között, a Nyitott Akadémia online programsorozatán, egy aktuális témáról: mit tehetünk biztonságérzetünkért, belső békénkért?
7061
8536




