
„A nagy szerep” – Rázós kérdések nyílt est Eperjes Károllyal
Az Emmánuel Közösség Magyarország eseményének vendége Eperjes Károly lesz, aki a hivatásáról fog beszélni.

Ekcémával élők ingyenes stresszkezelő csoportja
A támogató közösségben a heti rendszeres részvétel célja a stresszre romló atópiás dermatitis (ekzema) bőrtünetekkel élők életminőségének javítása, az atópiás dermatitis tüneteket súlyosbító lelki működésmódok felismerése és átalakítása - olvasható a Róku

Fánk-közgazdaságtan – hallgasd meg, hogy mi fán terem!
Ahogy számos más területen, úgy a közgazdaságban is megjelent egy erős, nők által képviselt vonal. Ez az irány nemcsak növekedésközpontú, hanem nagy hangsúlyt fektet az emberközpontúságra is.

Ki nyer ma? – játék és muzsika 70 percben
Szép verseket hallhatnak az érdeklődők neves színművészek előadásában, illetve zongoradarabokat, operaáriákat, dalokat zenei életünk legjobbjainak tolmácsolásában.

Zúzda öt hónapon át: újabb nemzetközi fellépőket jelentett be a Budapest Park
Az eddig is rekordmennyiségű nemzetközi sztárfellépőt felvonultató Budapest Park ezúttal a metal/rock vonalra erősít rá. (x)

Hihetetlen! Egy merőben új utazási formát választott ez a hajléktalan a villamoson – Fotó!
A fedél nélküli ember úgy döntött, hogy nem állva vagy ülve használja a járművet, hanem a földön elterülve a villamos közepén utazott.

Ezért veszélyes Márki-Zay Péter: Eltörölné a rezsicsökkentést - Videók!
Márki-Zay Péter egyértelműen a rezsicsökkentés eltörlésének híve, és még az sem befolyásolja meggyőződésében, hogy az intézkedésnek köszönhetően a magyar családok mintegy 400 ezer forinttal kevesebb rezsit fizetnek évente.

Felháborító: a zuglói vasútállomásról lopták el egy ukrán menekült kutyáját és bőröndjeit
Hihetetlen dologra vetemedett egy férfi a XIV. kerületben. Egy kijevi menekültől lopott, ráadásul még egy kiskutyát is magával vitt az elkövető.

Bokros Lajos elismerte: a baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést
A vállaltan megszorításpárti Bokros Lajos hosszasan nyilatkozott az egyik baloldali lapnak.

Álprofilokkal is segíthetik Márki-Zay Péter kampányát Bajnaiék
Álprofilokkal és bérkommentelőkkel is jelentősen segítheti az ellenzék kampányát Bajnai Gordon adathalász cégcsoportjának Amerikából támogatott csapata. Ha kell, irreális aktivitást tudnak generálni egyes tartalmak köré a DatAdatnál.

Alig van olyan ember, akit Márki-Zay Péter még nem sértett vérig
Szinte naponta látnak napvilágot a baloldal jelöltjének, Márki-Zay Péternek a bárdolatlan kijelentései, amelyekkel a társadalom legszélesebb rétegeit sértegeti.

Szabó Tímea kampányát kábítószer értékesítéséből finanszírozhatják
Budai Gyula fideszes képviselő hétfőn kábítószer-kereskedelem és pénzmosás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

Zavaros pénzügyi háttere van az ellenzéki kampányban is közreműködő DatAdatnak
Nem tudni, kik finanszírozzák azt a datadatos adathalász céghálót, amely, mint kiderült, anyagilag is segítheti Márki-Zay Péter kampányát.

Orbán Viktor: Csak a nemzeti oldal áll a béke pártján - interjú!
Április 3-án a választás tétje: béke vagy háború - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Hír TV Napi Aktuális Extra című műsorban adott interjújában.

„Titokban hagyta el az édesanyja” – Czutor Zoli őszintén vallott gyerekkoráról
A jóképű énekes tiniként illegális munkákból tartotta fenn magát.

Szijjártó: ha kormányra kerülne a baloldal, azonnal elkezdené a fegyverszállítást Ukrajnába
A magyar baloldal a világ több pontján is megígérte azt, hogy ha kormányra kerül, akkor azonnal átengedi a fegyverszállítmányokat Magyarország területén.
5988
8524
