
„Visszatér belém az erő” – egyre jobban érzi magát agyvérzése után Sláger Tibó
Két hónap telt el harmadik agyvérzése óta. Sláger Tibó hálát ad az égnek, hogy szerencsésen „megúszta” a történteket. A vasvári Mária kegyhelyre látogatott el megköszönni az életét. A zenész napról napra jobban van, életmódot váltott, és tizenhét kilót fo

Szex túl a 60-on? Ne mondj le róla!
Az idősebb korosztályban a szexualitás nem kap elég figyelmet, pedig ez is kihat az életminőségre és az egészségre. Ha vannak is nehézségek, legyőzhetők!

Falomlás a belvárosban: halálra rémültek a budapesti járókelők
A VII. kerületben, a Wesselényi utcában leomlott egy ház oldalának egy része, ami megijesztette a kerületi lakosokat. Azóta rend lett a társasház körül, és a ház felújítására is készülnek, de folyamatos probléma Budapesten, hogy a romladozó állagú házak m

„Valahogy fel kell dolgoznom” – ezt árulta el a New Yorkban meggyilkolt magyar nő édesanyja
Magyar családanya, hokitáskába gyömöszölt holttestére bukkant egy járókelő New York-ban. A Bors elérte az asszony Balassagyarmaton élő édesanyját.

Lemondott Gy. Németh Erzsébet: Gyurcsány dönti el, ki lesz Karácsony Gergely helyettese
Gy. Németh Erzsébet beül a parlamentbe, és lemond budapesti főpolgármester-helyettesi posztjáról. Utódjáról a Gyurcsány-párt, vagyis a DK dönt majd.

Rengetegen aggódnak Bradányi Ivánért: kórházba került a slágergyáros
Bradányi Iván élete valóságos regény. Az ország egyik legsikeresebb dalszövegírójaként a legnagyobb hazai sztárokkal dolgozott együtt.

Ebben a kerületben folytatódik a lomtalanítás húsvét után
A Metropol összeszedte a nap legfontosabb tudnivalóit, hogy mikor kezdődik a lomtalanítás a XXII. kerületben és milyen fűszernek van a világnapja.

Ennél szexibb nyuszilányt nem láttál még: Metzker Viki a nyakába is kapott egy kis húsvéti szódavizet – Videó!
A népszerű lemezlovas fiatalon szerepelt a Playboy magazinba, úgy tűnik továbbra is kedveli a dögös nyuszis jelmezeket.

Háda Béla: Az amerikai–kínai szembenállás – biztonságpolitikai előadás
Az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság rivalizálása a 21. század harmadik évtizedére döntő hatást gyakorol az indiai-csendes-óceáni térség stratégiai folyamataira. Nyomon követése és tanulságai beépülnek a helyi államok kül- és biztonságpo

Nyugdíjas filmklub – Emma
Amerikai-angol romantikus vígjáték, magyar nyelven. 110 perc, 1996.

Világjárók klubja: előadás egy dél-amerikai expedícióról
A program során Nagy Balázs tart előadást a legfrisebb Dél-Amerika expedícióról.

Esti iskola – történelem másképp: Buda, Bénye és a Senkiföldje
Ungváry Krisztián nemzedékének egyik legismertebb történésze, aki Budapest ostromának történetírójaként robbant be a köztudatba.

Így készíts tücsök chipset! Mostantól ez is az asztalra kerülhet
Nem, a címben feltett kérdést nem viccnek szántuk, ugyanis mostantól itthon hivatalosan is akkor ehetünk tücsköt, amikor csak akarunk.
5922
8537



