
Veszélyben az androidosok, ez a készülék bármikor felrobbanhat!
Azonnal cselekedj, ha ilyen készülékkel rendelkezel, veszélyben lehetsz!

"Nem akarom elszenvedni azt, amit a családom" - bejelentette visszavonulását a legendás színésznő
Állítása szerint már 30 éve készül erre.

Fáklyaként égett a kocsi a Pesterzsébeten – megdöbbentő dolgot tett a tulajdonos
Az esti szürkületben egyre nagyobb volt a fény.

„Az arcára volt írva minden” – Vérig sértették a tévében a magyar színésznőt
A Hal a tortán új évadában először a diéta bajnokai mérkőznek meg egymással, ám ez nem megy éppen simán. Ma Szabó Kitti látja vendégül a társaságot, de Emilio nem igazán díjazza a menüt.

Gömöri András Máté szakmát váltott, már el is ismerték
Ahogy a kapcsolatuknak, úgy a Kanadába költözésüknek sem jósoltak nagy jövőt a mindig, mindent és mindenkinél jobban tudó kommenthuszárok, de a színészházaspár sorra cáfolja meg a negatív vibe-okat. Polyák Lilla és Gömöri András Máté 8 éve vállalták fel kapcsolatukat és lassan három éve élnek házasságban. Kanadában pedig mindketten megtalálták a számításaikat.

Ripityára tört egy hatalmas üvegtábla a nyílt utcán a II. kerületben
A területet lezárták.

A leheleted ezt árulja el az egészségi állapotodról!
Érdemes figyelni az apró jelekre és a visszajelzésekre.

Zendaya és Tom Holland számára mikor jön el a Nagy Nap?
A jegyespár nem siet az esküvői szervezkedéssel.

„Szerintem ez nevetséges” – Robbie Keane eddig bírta, kifakadt a magyar szabályról
A Ferencváros kettős győzelemmel búcsúztatná a Noah-t.

Szakits, ha bírsz! – 7 hazugság, amivel csak húzod az időt a szakításban
Ideje őszintének lenni magunkkal.

Szentkirályi Alexandra: Sorsdöntő közlekedési fejlesztés zajlik Budapesten
Budapest közlekedésének csendes, de sorsdöntő fejlesztése zajlik a háttérben, ez a Déli Körvasút – írta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője kedden a Facebookon.

Elrontják a budapesti UNESCO-világörökség látképét a rakparton a toi-toi vécék
Így néz ki most a pesti alsó rakpartról a Budavári Palota.

Durva: igazán drámai oka van annak, hogy Tom Cruise nevet változtatott
Most derült ki, mi áll a döntése mögött.

Mentők lepték el Óbudát, akkora baleset történt
A tűzoltók áramtalanítják a járműveket.

„Több műtétet fogok csináltatni egy nap alatt, mert ez tesz nagyon boldoggá”
Soha nem áll le a plasztikai műtétekkel.
16
7247