
Kihirdették, végleges: Ő nyerte a főpolgármester-választást Budapesten, pár száz szavazat döntött
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke jelentette be.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke jelentette be.
A józsefvárosi nyilvános vécé kálváriája több mint abszurd.
Karácsony Gergely úgy szórt el felesleges dolgokra sok milliárd forintot, hogy közben a csőd szélére kormányozta a fővárost.
17 oldalas alkotmányjogi panaszt nyújtott be Vitézy Dávid a főpolgármester-választás eredménye ellen. Karácsony Gergely korábban összevissza beszélt a témában: csalást kiáltott, új választást követelt, rágalmazva a hatóságokat, majd mikor úgy tűnt, ő nyer, ünnepelte a demokráciát és közölte, nem mond le.
Vitézy Dávid szerint Budapest pénzügyi spirálba került.
A Kúria elutasította Karácsony Gergely indítványát, és helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében a következő öt évben is Karácsony Gergely lesz Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely ennek nagyon örül, Vitézy Dávid pedig közölte: furcsállja, hogy Karácsony örül saját indítványa bukásának, vizsgálja a döntést, és fenntartja az alkotmányjogi panasz lehetőségét.
„Azonnali hatállyal hívja vissza”.
Sajtóértesülés szerint letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda korábbi MSZP-s alpolgármesterét.
Ha megismételt választást akar, Karácsony le is mondhatna.