
Lecsaptak az újbudai rendőrök – fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai (Videó)
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA harmadik tettest még keresik. Két férfit fogtak el az újbudai rendőrök.
Elfogtak két férfit az újbudai rendőrök, akik saját otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban a gyanú szerint – írja a police.hu. – A harmadik elkövetőt továbbra is keresik.

A hatóságok információi szerint 2026. január 26-án este három férfi Budapest XI. kerületében erőszakkal hatolt be egy lakásba, és bántalmazták az ott lakót. Ezután a helységet átkutatták, majd zsebre tették az áldozat két telefonját és még 80 ezer forintot is. A három rabló ezután magára hagyta a tehetetlen ott lakót, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
Az újbudai nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, egyiküket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bevetést Támogató Osztály segítségével május 12- én egy Pest vármegyei településen elfogták, míg társát büntetés-végrehajtási intézetből állították elő.
A nyomozók az 50 és 22 éves férfiakat csoportosan elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat. A harmadik, 40 éves társukat elfogatóparancs alapján keresik a rendőrök.

Top hírek

Helyreigazítás Radnai Márkkal kapcsolatos valótlan híresztelésünk miatt

Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre