Kardpárbajban halt meg Gáspár, gyilkosát hősként említik

Manapság elképzelhetetlen az, ha valaki sértő megjegyzést tesz, ellenséges velünk vagy csak szimplán nem ért velünk egyet egy vitában, azt párbajra hívjuk. A 19. században, Budapesten azonban több hasonlóra is sor került, ám csak néhányat tudtunk összegyűjteni, ugyanis sokszor ezek teljes titokban zajlottak.  A leghíresebb elitpárbaj egy katonatiszt és egy újságíró között zajlott. Miután egyikük meghalt a nép nem gyilkosságról beszélt, hanem a "becsület" megvédéséről.  

A legismertebb elit párbaj

A párbajokat általában a becsület védelmében vívták, például sértő megjegyzések, ellenségeskedés vagy személyes sértések miatt. A 19. század elején és közepén a párbajok még nem voltak törvényellenesek, bár a jogalkotás kezdett a tiltás irányába mozogni. A fővárosban élő arisztokraták és középosztálybeli személyek között gyakori volt ez a halálos játék, amely sokszor végződött tragédiával. A kardpárbajok inkább a régi hagyományokat tükrözték, míg a pisztolyos összecsapások a 19. század közepétől lettek gyakoribbak. A résztvevők általában tiszteletben tartottak bizonyos protokollokat, de a végkimenetel gyakran halálos volt, különösen, ha a fegyverek nem működtek megfelelően vagy a felek nem tartották be az szabályokat.

Herczeg Ferenc még fiatal újságíróként keveredett konfliktusba egy katonatiszttel, Noszlopy Gáspárral. A lovagias ügyet a korabeli leírások szerint a katonatiszt "kihívó magatartása idézte elő". A párbajt karddal vívtak meg, amiben a katona halálos sebet kapott. Azonban hiába a győzelem, kihívóját Ferencet párbajvétsége miatt a fehértemplomi törvényszék egy esztendei államfogságra ítélte, amelyet később a kúria négy hónapra enyhített. Az indoklás szerint "a vádlott kényszerhelyzetben volt, mert meg kellett oltalmaznia egy védtelen úrileányt a tiszt galádul sértő fellépése ellen".

Herczeg Ferenc fogsága alatt írta meg Fenn és lenn című első regényét, amellyel a Singer és Wolfner könyvkiadó 1000 frankos regénypályázatát is megnyerte. Az emberek később nem gyilkosként tekintettek rá, hanem „becsületes úriemberként”, aki a becsület szabályai szerint járt el. 

Érdekesség, hogy az újságírók párbajai elég gyakoriak voltak, ugyanis több cikk megjelenése után kardot rántottak. Amikor egy lap sértő cikket közölt, akkor a megsértett fél segédeket küldött és kihívták az írót. Kitűzték a párbaj idejét, a helyszínt és az orvost. Minderre egy komplett elitkör működött, amiben vívómesterek vettek részt, párbajsegédek, párbajorvosok. 

Azonban mellettük a politikusok is előszeretettel rántottak kardot. Az egyik legkedveltebb párbajhelyszínük a Vérmező volt. Ide országgyűlési képviselők, katonatisztek, arisztokraták jártak. Ezek az események meglehetősen látványosak voltak a hajnali köd, a cilinderes urak és a kardok miatt. Az országgyűlésben például voltak olyan kifejezések, amik automatikusan párbajhoz vezettek. Ilyen volt például a :”hazug”, a „becstelen”, a „gyáva” szó. A politikusoknak sokszor muszáj volt kiállniuk, ha párbajra hívták vagy, ha megalázták őket, ugyanis ettől függött a társadalmi elismerésük. 

Ugyan ilyen sors várt a tisztekre is, sőt ők még a rangjukat is elveszíthették, ha nem álltak ki az ellenfelükkel. A Monarchia tisztikarában a párbaj gyakorlatilag intézmény volt. A rendőrség olykor tudott ezekről, de mindig félre néztek. Gyakorlatilag az elit teljesen saját törvények szerint működött. A sajtó is éltette a párbajokat. Sokszor férfiasnak, lovagiasnak, nemesnek ítélték meg, noha emberek haltak meg. 

Végül győzött a józan ész 

A 19. század második felére egyre többen ellenezték a párbajokat, így végül betiltották azokat. 1879-ben a Magyar Királyságban törvény született a párbajozás kriminalizálásáról, azonban a gyakorlatban ez nem mindig volt könnyen betartható, továbbra is előfordultak párbajok, amelyek halálos kimenetelűek voltak.