Anyja halála után kontrollálhatatlan bőrkaparásba menekült a nő – a betegség örökre megváltoztatta az életét

20 éven át küzdött a bizarr mentális betegséggel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.05.24. 10:30
mentális betegség betegség gyász

Egy nő, aki 20 éve küzd egy súlyos bőrkaparási zavarral, elárulta, hogyan kezdődött az egész megküzdési mechanizmusként édesanyja halála után, majd hogyan görgette magát lavinaként odáig, hogy véres és feldagadt lett bőre.

20 éven át nem tudta abbahagyni bőre piszkálását a nő.
20 éven át nem tudta abbahagyni bőre piszkálását a nő. (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

20 éven át nem tudta abbahagyni bőre piszkálását a nő

Jennifer Barton, egy Egyesült Királyságban élő írónő a húszas évei elején kezdte el kaparni a bőrét, amikor úgy érezte, nem bír megbirkózni a helyzettel. Akkoriban nem gondolta, hogy bármi komoly lenne, és csak az elmúlt években jött rá, hogy ez egy megküzdési mechanizmus.

Először egy apró, jól látható pöttyöt kezdett piszkálni. „Aztán mindig visszatértem hozzá, néha varr képződött rajta, és akkor már azt kezdtem el leszedni” – magyarázta az ITV reggeli műsorában. „Aztán más részein is találtam a bőrömnek valamit, és elkezdtem a körmeimet is tépkedni.”

Azt mondanám, hogy az egész egyértelműen lavinaszerűen súlyosbodott az évek során

 – mondta.

A bőrkaparási zavar, más néven dermatillománia, egy mentális betegség, amely sérüléseket, fertőzéseket és hegesedést okoz, ami stresszhez, szorongáshoz és a jóllét csökkenéséhez vezet.

A szakirodalom az obszesszív-kompulzív zavar egyik típusaként sorolja be, és terápiával, valamint szelektív szerotonin visszavétel gátlókkal (SSRI-k) kezelik.

Bár duzzadtan és véresen ébredt fel Barton, a bőre piszkálása szinte meditatív kikapcsolódás volt számára. „Órákat vesztegettem el miatta… Bementem a fürdőszobába fogat mosni, és elkezdtem egy pattanással, aztán ó, találtam egy másikat. Aztán a következő dolog, amire emlékszem, hajnali 2 óra volt.”

Csak a piszkálás után értek utol igazán a fájdalom, a szégyen és a frusztráció érzései

 – mondta.

Barton azt állította, hogy az elmúlt évben az éjszaka közepén letépte a lábkörmét, és megpróbálta eltitkolni ezt a szokását a szerettei elől. Mindössze néhány évvel ezelőtt jött rá, hogy ez egy probléma, amikor orvoshoz fordult az orra körüli sérült erek miatt, és a bőrgyógyász szembesítette azzal, hogy ezt ő okozza magának.

Azonban ekkor a kezelés nem arról szólt, hogy keres egy mentálhigiénés szakembert, csupán a károkat próbálta mérsékelni. Több száz fontot költött fájdalmas és szörnyű lézeres kezelésekre, amelyeknek köszönhetően azt hitte végre lezárta a problémát.

Barton, elmagyarázta, hogy megpróbált alkut kötni magával, hogy abbahagyja: „Megveszem ezt a szép, drága sminkterméket, és nem csinálom újra. Aztán megint megtörténik.”

Négy lány anyukájaként próbált példát mutatni. A rossz szokás megfékezéséhez bevetett játékokat, műkörmöt, kesztyűt, de még kezét is bekente rossz illatú dolgokkal. Mindeközben terápiára is járt, és ma már büszkén elmondhatja, hogy egy ideje nem piszkálta arcát. Azonban még útja nem ért véget, nap mint nap kutatja az új dolgokat, amelyekben megnyugvást találhat, anélkül, hogy önmagában kárt okozna - írta a People.









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.