
Tűzriadót okozott: Nagy erőkkel keresi ezt a nőt a rendőrség
Egyetemen okozott szándékosan bajt.
Mindössze 15 éves, mégis olyan képeket fest, amelyek láttán sokan nem akarják elhinni, hogy egy tinédzser alkotásait látják. A székesfehérvári Kovács Julcsi története a tehetségről, a kitartásról, a családjának támogatásáról és a különleges belső világáról.
Székesfehérvár belvárosában, az Árpikép Galériában már sokan találkozhattak azokkal a festményekkel, amelyek egy fiatal tehetség munkái. A galéria alapítója, Kovács Árpád festőművész alkotásai mellett ugyanis lánya, Julcsi képei is egyre nagyobb figyelmet kapnak – nem véletlenül.

A fiatal alkotó már most komoly eredményeket tudhat magáénak:
Julcsi számára a festés szinte természetes volt. Mint mesélte, már egészen pici korában vonzotta az alkotás.
Van egy olyan fotó rólam, hogy Apa a kezében tart, a rajzasztala mellett áll, én pedig lenyúlok egy ecsetért. Ovisként a játékaimat és mesefigurákat rajzoltam, például Kisvakondot vagy a Fehérlófiát. Amíg rajzolok, egy elvarázsolt világban lehetek
– mondta lapunknak. Azt is hozzátette, hogy festés közben mintha egy saját, belső világában mozogna, ahol minden a képzeletén múlik. Bár többféle műfajban alkot, saját bevallása szerint a városképeire a legbüszkébb.
Ezeknél igazán oda kell tennem magam. Amikor anya felolvassa a kommenteket a galéria oldaláról, sokan nem hiszik el, hogy egy 13–14 éves gyerek festette a képeket. Ez számomra nagy elismerés
– fogalmazott. Ezen képek készítésében édesapja is segíti, aki festőművészként szakmai tanácsokkal látja el. Megtanítja például arra, hogyan változnak a tornyok színei az idő múlásával, vagy miként alakulnak az árnyékok egy-egy épületen.

Julcsi az iskola és a tanulás mellett sem mond le az alkotásról. A nap végén mindig igyekszik időt szakítani a rajzolásra vagy festésre.
Sok a dolgozat és a tanulnivaló, de amikor este elkezdek festeni, az felszabadít. Ha napközben valami rosszul esik, a festés segít eloszlatni a fájdalmat
– mesélte, majd kitért arra is, hogy mások érdeklődése pedig külön motivációt jelent a számára. Hiszen a bevételeiből festékeket, ecseteket és más, digitális rajzeszközöket vásárol, amelyek segítik őt a fejlődésben.
Julcsi jövőbeli tervei között szerepel, hogy megtalálja saját stílusát. Példaképei között említette Jankovics Marcellt, aki nagy hatással van rá.
Édesapja szerint a legfontosabb, hogy megmutassa lányának azt az örömöt, amit az alkotás jelent.
Próbálom megmutatni neki, mi okoz nekem valódi örömet a festésben, mert ez a legfontosabb élettechnika
– fogalmazott Kovács Árpád, festőművész.

Édesanyja, Sohonyai Edit szintén aktívan támogatja lányát: sokat beszélgetnek, és igyekszik olyan légkört teremteni, amelyben Julcsi szabadon fejlődhet.
Julcsi szerint a legfontosabb a kitartás.
– Nem szabad feladni! Mindenki elkezdi valahol, de a sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét – üzente azoknak, akik bizonytalanok abban, hogy merjenek-e komolyabban foglalkozni a rajzolással vagy festéssel.
Julcsi története jól megmutatja: szenvedéllyel, kitartással és támogató családi háttérrel már fiatalon is komoly eredményeket lehet elérni.

Egyetemen okozott szándékosan bajt.


Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.