Szijjártó Péter: Azt javaslom, hogy legyen ez a legnagyobb győzelmünk napja

A külügyminiszter is színpadra lépett a kampányzárón.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.04.11. 19:39
Módosítva: 2026.04.11. 20:29
Szijjártó Péter külügyminiszter fidesz Békemenet országjárás

A Szentháromság téren tartják a mai napon a Fidesz és a KDNP kampányzáró rendezvényét, amelyen ezúttal us hatalmas tömeg gyűlt össze. A kampányzáró Szikora Róbert fellépésével kezdődött: a zenész az R-Go együttes Létezem című számát adta elő, majd Szijjártó Péter külügyminiszter lépett színpadra - írja a Magyar Nemzet.

2026.04.11.Orbán Viktor-Kampány Záró-Országjárás-Budapest Szentháromság tér
Szijjártó Péter
Szijártó Péter is beszédet mondott a kampányzárón / Fotó: Polyák Attila

Rohadt nagy háború lesz, mondta Brüsszel ügynöke, aki valószínűleg most mondott először igazat

- mondta el Szijjártó, majd kiemelte, a választás tétje, hogy Magyarországot belerángatják-e a háborúba, vagy sikerül kimaradnunk a szomszédunkban zajló konfliktusból. 

Nekünk minden nap nemet kellett mondanunk, ellen kellett állnunk a nyomásnak

 – jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, mindeközben az Európai Néppárt vezetője arról beszélt, az Európai Unió zászlaja alatt katonákat küldenének Ukrajnába. 

Az ukránokat a háborújukkal együtt behoznák az unióba. Mi ezt nem hagyjuk 

- emelte ki Szijjártó. Elmondta, ehhez a háborúhoz a magyaroknak semmilyen köze nincs. 

Értünk, helyettünk, miattunk senkinek sem kell harcolnia. Éppen ezért mi az égegyadta világon semmivel sem tartozunk az ukránoknak

 - szögezte le a külügyminiszter. Hozzátette, amíg hazánknak nemzeti kormánya van, addig az ukránok nem fognak csatlakozni az unióhoz, és nem fogják Magyarországot belerángatni a katonai konfliktusba. 

Szijjártó Péter kiemelte, a választásokat követően, szerdán uniós csúcson kell majd megvédeni a magyar érdekeket, ahol hazánkat elvágnák az olcsó orosz energiától, megszüntetnék a védett benzinárat és a rezsicsökkentést.

Nem azért harcolunk az orosz energiáért, mert orosz, hanem azért, mert olcsó

- szögezte le a miniszter.  A holnapi választással kapcsolatban a kormányfő kiemelte, ez a legek választása lesz. 

Azt javaslom, hogy legyen ez a legnagyobb győzelmünk napja

 - mondta el Szijjártó Péter. 

A kampányzárót itt követheted élőben:

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.