
Orbán Viktor: 2,5 millió szavazó bízott bennünk
Orbán Viktor a Bálnában mondott beszédet a választás estéjén.
Megszólalt a Fidesz-KDNP eredményváróján a Bálnában Orbán Viktor.

Orbán Viktor ekkor elmondta, a választási eredmény, bár még nem teljes, érthető és világos.
A választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes párt elnökének gratuláltam. Nektek, Önöknek köszönöm a rengeteg munkát, soha ennyien és soha ennyit nem dolgoztunk egyetlen választási kampányban sem. Van is ennek látszatja, hiszen 2 és fél milliós szavazót sikerült összegyűjtenünk, 2 és fél millió ember bízott bennünk a mai napon is
- jelentette be Orbán Viktor, kiemelve, a határon túliak számíthatnak rájuk.
Hogy a hazánk és a nemzet sorsára mit jelent az eredmény és mi ennek a mélyebb vagy magasabb értelme, azt most nem tudjuk, majd az idő eldönti. Mi ellenzékből is a hazánkat és magyar nemzetet fogjuk szolgálni
- tette hozzá.
A feladat, amely előttünk áll, világos: a kormányzás súlya nem nyomja a vállunkat, ezért most az a dolgunk, hogy a közösségeinket megerősítsük. Kétmillió ötszázezer szavazó bízott bennünk, üzenjük meg nekik innen: soha nem fogjuk őket cserben hagyni
- húzta alá.
Talán mondanom sem kell, több mint harminc éve vagyunk együtt, éltünk már meg nehéz és könnyű, szép és szomorú éveket, de egy dolgot mindenki tudhat: mi nem adjuk fel soha, soha, soha, de soha. Ezek a napok, amelyek előttünk állnak, még a sebek gyógyításáról szólnak, de aztán újraindul a munka. Ebben mindenkire, mind a kettőmillió ötszázezer szavazónkra számítok
- hangsúlyozta Orbán Viktor, aki végezetül sok erőt, jó egészséget, és a mainál szebb estéket kívánt.
Top hírek


Mindenkit meglepett ez a miniszteri kinevezés – korábban Magyar Péter még beleszállt, most tárcát ad neki
Íme, a legolvasottabb cikkeink a héten!

Árokba zuhant, majd a fák közé csapódott egy autó Gyálnál – Mentőhelikopter sietett a helyszínre
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre