“A gyerekek szívében még van hely, senki nem előítéletekkel születik” – autista fia mellett nevel az elfogadásra Edit

Pohánka Edit: Júliák

Anya, és lánya lassan araszoltak előre a délutáni dugóban, gondolataikba merülve hallgatták az autórádiót. A hangszórókból éppen a Napoleon Boulevard régi nagy slágere szólt Júliáról, aki nem akar a földön járni.

– Mi a csudáról énekel ez a nő? – fordul az anyja felé Julcsi, miután az utolsó akkordok is a semmibe vesztek. – Tetszik a dallama, de ez a szöveg nagyon furi.

– Mennyit hallgattam ezt a számot bakeliten régen, fogalmam sem volt…, – nosztalgiázott Klári – mára azonban van egy elképzelésem, hogy mit rejthetnek a szavak. Tegyünk mögé közösen egy történetet, akkor szerintem neked is összeáll a kép. Van nektek egy Tomi nevű barátotok a suliban, igaz? Aki egy matekzseni és a törteket is keni-vágja! – kacsintott lányára.

– Tomi egyáltalán nem a barátunk. Lehet, hogy okosnak képzeli magát, de rém idegesítő az, hogy mi még neki sem fogunk a példának, és ő már mondja is be a végeredményt, mintha számológép lenne az agya helyén! – háborog Julcsi. – Különben meg, hogy jön a Tomi dolga a repkedő Júliához?

– Úgy szívem, hogy ez a fiú a szemetekben „se jó, se szép”, ellenben „fölszállt a fejetek fölé”! Olyat tud, amit ti nem! Miért böki ez annyira a csőrötöket?

– Mert ő egy fura fazon, nem barátkozik senkivel, fültokot hord az iskolában, időnként érthetetlenül dünnyög magában, és a felszerelésének pontosan kijelölt helye van a padon, a ceruzával és radírral párhuzamosan – forgatja a szemeit Julcsi. – Mondjuk azon jókat szoktunk röhögni, hogy a Daniék szünetben összekeverik a cuccait. Milyen visítást bír rendezni olyankor!

– Aha, itt jön a képbe a „kővel való célozgatás” és mikor betalál, az nektek örömet szerez! Szóval Tomi fura fiú, aki kilóg a sorból, olyat tud, amit ti nem és mert más, mint a többiek, ezért inkább piszkáljátok és kinevetitek. Tomi autista, akinek vannak nehézségei, de attól még jó barát lehetne, ha elfogadnátok olyannak amilyen, a sikereinek pedig vele együtt örülnétek. A többségtől eltérni nem bűn, ráadásul a furcsaságairól sem tehet, ez nem ok arra, hogy gonoszkodjatok vele.

Julcsi a pulóvere ujját gyűrögetve, percekig szótlanul emésztette az anyja által mondottakat.

– Nehéz elfogadni valakit, aki ennyire más, mint mi vagyunk. Mintha nem is érdekelné az, hogy bárki is a barátja legyen! Mi van, ha nem is akar barátot? – bökte ki végül a kislány.

– Mindenki akar barátokat, és szeretne szeretve lenni, de nem mindenkinek könnyű ezt a szándékát kifejezni, vagy jól értelmezni a másét. Szerintem izgalmasabb kaland tud lenni az, ha szárnyalni segítjük a másikat, mintha egyszerűen csak letörjük a szárnyait. A döntés a tiétek.

Julcsi kétkedve hallgatott.

– Tudod mit? Színezzük tovább a történetet! Nevedhez méltóan legyél te is a „megénekelt” Júlia! Emelkedj felül a sokaságon azzal, hogy nem félsz kilépni a sorból, a többség nemtetszésének ellenére van bátorságod közelebb kerülni egy másik emberhez, vagy egyszerűen csak elfogadni őt. Meglátod lesznek követőid! A Júliák köztünk járnak! – mosolygott lányára Klári

– Vagyis inkább köztünk szállnak, nem? – forgatta a szemeit Julcsi.

– Akkor már érted, ugye? – kereste lánya tekintetét Klári.

Julcsi fejében lassan összeálltak a mozaikdarabok, miközben robogtak tova a városon.

Másnap reggel a 4.b osztálytermében a gyerekek egymást túlkiabálva készülődtek elő az órára. Két rosszcsont azonban teljesen mással volt elfoglalva, őket lekötötte társuk padjának feldúlása, könyveinek összekeverése, tollainak szétszórása. A terembe lépő Tomi már a cuccai ellen végbe vitt támadás nyomán kialakult káosszal szembesült. Julcsi ekkor csendben felállt, keményen a rendbontók szemébe nézett és Tomi padjának felszerelését, taneszközeit visszarendezte úgy, ahogy azt a precíz fiú hagyta. A lányok gúnyosan összesúgtak, a fiúk pedig tátott szájjal bámulták a jelenetet. Tomi egy percig csak szótlanul állt, majd félve megindult a padja felé. Kis mosollyal szája sarkán, szemlesütve, egy sóhajtásnyi köszönömöt rebegett Julcsi felé.

– Szívesen! – kacsintott rá a kislány. – Mi Júliák tartsunk össze!