
Döbbenet: busz nagyságú medúzát fedeztek fel a tudósok
Ilyet aligha látni mindennap.
Nehéz sors jutott Józsefnek. A vak masszőr újra vissza szeretne költözni Budapestre, hogy a szeretett hivatását folytathassa.
Farkas Józsefnek nehéz sors jutott, de ő nem adja fel és próbál egyedül boldogulni az életben. A vak férfi masszőr hivatását Budapesten szeretné folytatni, ahol már kiépített vendégköre van. 2024 nyarán a korábbi cikkeinknek és az emberek összefogásának hála talált egy megfelelő albérletet Budapesten, de sajnos anyagi nehézségek miatt vissza kellett költöznie Borsodba. A vak masszőr vakvezető kutyájával, Regével szeretne költözni, hiszen elválaszthatatlanok egymástól.

Farkas József egymás után kétszer vakult meg: először 14 évesen egy bakteriális fertőzés miatt – ekkor sikeresen megműtötték és visszanyerte látását –, majd harminc éve egy autóbalesetben leszakadt mindkét ideghártyája, és elvesztette a szeme világát. József közel 20 éve masszőrként dolgozik, de vissza kellett költöznie a fővárosból a családjához, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lévő Szirmabesenyőre, ahol nehéz körülmények között, sokan élnek egy kétszobás házban.
Azért szeretnék visszakerülni Budapestre, mert sajnos Borsodban nincsen munka. Szeptember óta nincs vendégem. Szeretnék dolgozni. Nagyon rossz helyzetben vagyok, ez a helyiség már nem alkalmas lakhatásra
– mondta a Metropolnak a vak masszőr, akinek hosszú évek óta hű társa a vakvezető kutyája.

„A kutyusom szerencsére jól van. Egy éve volt műtétje, egy tályogot távolítottak el a torkából. Már hatéves és nagyon szeretjük egymást. Nélküle nem is tudom, hogy mi lenne velem” – mondta a Metropolnak József, aki nagyon szeretne visszaköltözni a fővárosba, ahol folytathatná szeretett hivatását. Minden segítséget szívesen fogad, hogy mihamarabb megtalálja a budapesti albérletét.
IDE kattintva olvashatod József, a vak masszőr albérletkereső hirdetését.

Ilyet aligha látni mindennap.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.

Óriási károk, tehetetlen, forrongó autósok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.