A kalaptűtől a trapéznadrágig: Tavaszi galéria a múlt századi Budapestről!

A két világháború között a tavasz a Dunakorzón kezdődött. Aki számított, az májusban már a Gerbeaud teraszán kortyolta a feketét. A hölgyek hatalmas kalapokban, selyemkesztyűben vonultak, a férfiak pedig cilinderrel köszöntötték az ismerősöket. Ez volt a nagy pletykák kora: kit kivel láttak a Margitszigeten? Melyik színésznő kapott hatalmas tavaszi csokrot egy titkos imádótól? A lapok tele voltak a „tavaszi zsongás” áldozataival, a korzó pedig egy hatalmas, szabadtéri divatbemutatóként működött.

Tavasz nylonharisnya és a szabadság szele

A háború utáni szürkeséget a ’50-es évek végén és a ’60-as években törte meg az első igazi tavaszi színrobbanás. Megjelent a nylonharisnya, amiért a nők képesek voltak órákat sorban állni, és a pöttyös ruhák, amik a reményt szimbolizálták. A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár lett az új találkahely: itt csodálhatták meg az emberek a nyugati autók csillogását, miközben a hangszórókból már halk rock and roll szólt. A tavasz ekkor már nem az arisztokráciáról, hanem a fiatalok lázadásáról szólt.

Trapéznadrág és bambi a teraszon

A gulyáskommunizmus tavaszai már a Balaton-parti készülődésről és a Május 1-jei felvonulásokról szóltak. A sör-virsli kombó után a fiatalok a Budai Ifjúsági Parkba vágytak, hogy a tavaszi éjszakában a tiltott vagy tűrt zenekarok ritmusára táncoljanak. A hetvenes évek tavaszán a farmer lett a kötelező egyenruha, a lányok pedig eldobták a merev kontyokat: a szélben szálló, természetes haj és a miniszoknya lett a hódítás legfőbb fegyvere. A pesti teraszokon megjelent az olaszos eszpresszó, és a tavaszi napsütésben mindenki egy kicsit „nyugatinak” érezhette magát.

A rendszerváltó tavasz

A kilencvenes évek hajnalán a tavasz már a szabadság valódi illatát hozta. Megjelentek az első privát butikok, a márkás nyugati holmik és a neonfények. Az utcák megteltek az új korszak ígéretével, a tavaszi zsongás pedig már nemcsak a szerelemről, hanem a határtalan lehetőségekről is szólt.