
Hihetetlen felvétel: Sosem állnak meg a mellei a növekedésben, már több, mint 18 kilósak
Árulja a folyamatosan növő melleiről készült képeket.
Elszökött otthonról, de már csak a holtteste került elő. A rapper fiát eltűntnek nyilvánították nem sokkal a tragédia előtt.
A népszerű rapper Lil Jon bejelentette, hogy eltűnt fia, DJ Young Slade meghalt, miután holttestét kihúzták az otthona közelében lévő egyik tóból.

A 55 éves sztár elmondta, hogy sokkos állapotba került a rendőrség bejelentéséből, amiből kiderült, hogy fia már nincs az élők között. DJ Young Slade, vagyis eredeti nevén, Nathan Smith eltűnését kedden jelentették be, miután állítólag elszökött miltoni házából, Georgiából.
A sajtónak kiadott közleményében a rapper azt mondta, hogy megtört.
Rendkívül megtört a szívem fiunk , Nathan Smith tragikus elvesztése miatt
- idézi a Daily Star.
Édesanyját Nicole Smith-t és a rappert teljesen lesújtotta a tragédia, szerintük Nathan volt a legkedvesebb ember a Földön. A rapper, eredeti nevén Jonathan H. Smith azt mondta, hogy fia egy elképesztően tehetséges ember volt, aki a New York Egyetemen végzett.
Jonathan megköszönte a rendőrség keresésben nyújtott munkáját. Később megerősítették, hogy a fiatal fiú teste egy közeli tóból került elő, de az orvosszakértői hivatal feladata lesz a pontos személyazonosság és a halál okának megállapítása.
Mély részvétünket fejezzük ki a Smith családnak ebben a nehéz időszakban
- írta közleményében a Miltoni Rendőrség.
A minisztérium tisztelettel kéri a közösséget, hogy tartsák tiszteletben a család kérését és nyugalmát, miközben a gyászolók igyekeznek feldolgozni a tragédiát.
Lil John képviselője a fiatal fiú eltűnése idején azt közölte, hogy a család aggódik és várják haza a fiút.

Árulja a folyamatosan növő melleiről készült képeket.

Erre fel kell készülni!

Fel akarták használni a holttestét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.