
Gyerekek digitális biztonsága: újabb helyen kaphatnak ingyenes segítséget a szülők
Az UNICEF is indított egy online biztonságot növelő oldalt.
A 20 éves Bence harminckét csavarral a gerincében is tele van életkedvvel, és pontosan tudja, hol dobban meg igazán a szíve. A rali világában nemcsak a motorok pörögnek fel körülötte, hanem a hangulat is, hiszen a lányok sorra megállnak mellette egy közös fotóra, amitől fülig ér a mosolya.
A 20 éves Bence hétköznapjainak nagy részét a szobájában tölti, hiszen a házból kerekesszékkel nehéz kimozdulni. Azonban amint eljön a hétvége, minden megváltozik: irány a ralipálya, és vele együtt az a világ, ahol nemcsak a motorok bőgnek fel, hanem a lányok szíve is megdobban, amikor meglátják.

A raliversenyeken Bence már igazi sztárnak számít. A raliközösség jól ismeri, hiszen a versenyzők is összefognak, hogy Bence minden futamra eljuthasson. De ami számára talán még ennél is izgalmasabb: a lányok. A fiatal szurkolólányok sorra állnak meg mellette egy közös fotóra, átkarolják, puszit nyomnak az arcára, és ilyenkor fülig ér Bence szája. A rali nemcsak élményt, hanem igazi tinihangulatot is hoz a 20 éves fiú életébe.
Édesanyja, Majnár Beáta két évtizede küzd a fiáért. Bence sorsa már magzati korban eldőlt: visszafelé fejlődött az anyaméhben, születése után hetekig kórházban volt, majd hatévesen derült ki súlyos szellemi fogyatékossága. Később gerincproblémái is súlyosbodtak, 2023-ban Debrecenben 32 csavart helyeztek a gerincébe. A fiú állandó fájdalmai mellett izomsorvadással, csontösszenövésekkel és látásproblémákkal küzd, fél szemére meg is vakult. Beáta azonban nem a diagnózisokat látja, hanem a fiát, a fiatal férfit, aki ugyanúgy vágyik élményekre, társaságra és persze a lányok figyelmére is.
Bence mosolyáért mindent megtennék. Amikor a ralipályán vagyunk, mintha kicserélték volna! Ha meghallja a motorokat, meglátja az autókat és a versenyzőket, átlép egy másik világba. A fájdalom háttérbe húzódik, a korlátok elhalványulnak. És amikor a lányok odamennek hozzá, beszélgetnek vele, fotózkodnak, az külön boldogság neki. Itt érzi magát igazán srácnak a fiam
– mondja Bence édesanyja.
A húsz évnyi küzdelem tele volt bizonytalansággal, félelemmel és könnyekkel. Beáta őszintén beszél azokról az éjszakákról, amikor sírt, mert nem ilyen életet képzelt el. Arról a remegésről a kezében, amikor ápolta a fiát. Az ítélkező tekintetekről, a kimondatlan kérdésekről. Mégis minden reggel újrakezdi. Szinte marketingesként dolgozik azon, hogy Bence a lehető legtöbb raliversenyre eljuthasson. Adományokat gyűjt, kapcsolatokat épít, közösségekhez csatlakozik – mindent azért, hogy fia ne csak nézője, hanem aktív résztvevője lehessen ennek a világnak. Egy olyan világnak, ahol nem a betegsége számít, hanem az, hogy egy 20 éves srác, aki imádja az autókat – és nem jön zavarba, ha egy csinos lány odalép hozzá egy közös képért.
Én a fiamat látom. Azt a csodálatos teremtményt, aki nekem adatott. Nem a diagnózisokat, a betegséget, hanem őt. Látom magunkat és örülök, hogy boldogok vagyunk. És azt gondolom a nap végére, ez megérte, mert mosolyogni látom őt
– zárja gondolatmenetét Beáta.
Bence számára a rali több mint sport. Ez az a hely, ahol fiatal lehet, ahol barátokra talál, ahol figyelmet kap. És talán nincs is ennél fontosabb, mint hogy egy húszéves fiú megélhesse azokat a pillanatokat, amelyek a korához tartoznak, nevetéssel, motorzajjal és egy-egy közös fotóval a rajongó lányokkal.
Ha szeretnél segíteni Bencének és családjának, ide kattintva megteheted.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón:

Az UNICEF is indított egy online biztonságot növelő oldalt.

Egy szörfös belehalt a brutális cápatámadásba.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben szólalt fel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.