
33 év után derül ki az igazság? Kísérteties fotók kerültek elő az eltűnt kisfiúról
Ő lehet a 33 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt kisfiú.
Újra akarta kezdeni az életét. A pénz miatt meggyilkolta férjét a háromgyermekes édesanya.
Az ügyészek közlése szerint anyagi haszonszerzés céljából meggyilkolta férjét egy édesanya, majd gyermekkönyvet írt a haláláról.

A 35 éves Kouri Richins február 23-án, hétfőn jelent meg a bíróságon, miután meggyilkolta férjét, Eric Richinst, akivel 2013-ban házasodtak össze, és három közös gyermekük született. Kouri halálos adag fentanilt adott férjének 2022. március elején, a Utah államban fekvő Park City közelében.
Az írónő férje halála után kiadott egy gyermekkönyvet Are you with me? címmel, amely egy fiú történetét meséli el, aki gyászolja az édesapját.
A bizonyítékok azt fogják igazolni, hogy Kouri Richins a pénzéért és azért gyilkolta meg Ericet, hogy újrakezdhesse az életét
– mondta a People cikke szerint Brad Bloodworth, Summit megye ügyésze az esküdteknek. hozzátéve, hogy a nő szerette volna, ha a férje pénzén fenn tudja tartani a korábbi életkörülményeit.
Kouri ötször annyi fentanilt rakott az áldozat italába, mint amennyi alapból halálos lenne. Bírósági dokumentumokra hivatkozva egy hírportál azt állította, hogy Kouri egy szendvicsbe rejtette a szert, amely később csalánkiütést és eszméletvesztést okozott a férfinál.
Az ügyész szerint a tettest adósságai késztették szörnyű tettére, úgy vélte, több mint négymilliós hagyatékot örökölhetne, ha férje meghal. Az ügyész szerint a férjén kívül egy másik férfi is volt az életében. A nő ügyvédje azzal érvelt, hogy Eric Lyme-kórban szenvedett, függött a fájdalomcsillapítóktól, így esélyes, hogy túladagolta magát.
Az Eric halálát megelőző években Kouri életbiztosítást kötött rá, amiről a férje nem is tudott. Kouri Richint barátai védelmezik, szerintük a bíróság helyesen fog dönteni, ha arra kerül a sor.
A cikkből kiderül, hogy Kouri édesanyja házassági szerződést kötött, amely megtiltotta Kourinak, hogy részesedjen férje kőműves-vállalkozásának bevételeiből, kivéve, ha a férfi meghal. A párhoz közel állók szerint Eric a házasságuk alatt ivott és drogozott, legjobb barátja szerint véletlenül túladagolta magát. Kourit több mint 30 vádpontban gyanúsítják, beleértve a szándékos emberölést, a gyilkossági kísérletet, a jelzálog- és a biztosítási csalást. Ha beigazolódnak a vádak, akár 25 év börtönbüntetést is kaphat.

Ő lehet a 33 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt kisfiú.

Spermadonorként mintegy tíz gyermeket nemzett a férfi.

Orbán Viktor csatára készül, megvédi a rezsiárakat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.