
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA frontérzékenyek jobb, ha odafigyelnek magukra. Havazás és fagy után tavaszias időt hoz az időjárás.
A bolondját fogja járatni velünk az időjárás. A hét első felében, még fagy, havazás és ónos eső várható. Ám a hét vége felé kanyarodva már plusz 12 fokot mérhetünk a hőmérővel.

Kedd: Délnyugat felől beborul az ég, csapadék főként az Északi-középhegység tágabb környezetében várható. Kezdetben havazás, ónos eső is lehet, majd egyre inkább havas esőbe, esőbe vált a csapadék. A délkeleti szél többfelé megerősödik. A fagyos reggelt követően délutánra +4 fok köré enyhül a levegő.
Szerda: Erősen felhős, sokfelé borult égbolt valószínű, szórványosan esővel, szitálással. A délkeleti, keleti szél továbbra is élénk, olykor erős marad. A legmagasabb hőmérséklet +1 és +10 fok között alakul.
Csütörtök: Borongós, párás idő ígérkezik, ugyanakkor délen egyre gyakrabban süthet ki a nap. Elszórtan újabb eső, zápor is kialakulhat. A délkeleti szél sokfelé erős lesz. Napközben 6 és 12 fok közé melegszik a levegő – írja a Köpönyeg.
Péntek: Felhős idő valószínű, időnként rövid felszakadozásokkal. A reggeli órákban párássá válhat a levegő, helyenként köd is képződhet. Elszórtan eső, zápor előfordulhat. 7–9 fok körüli enyheség lehet.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.